A közjogi kiegyenlítéssel hatalmas mennyiségű törvényt kellett megalkotni. Most végre megvolt a lehetőség: összeszőni az összetartozó szálakat. Ez az időszak a magyar jogtörténetben a kodifikáció és az intézményi működés kialakításának aranykora. A törvényhozás sorra megalkotta az igazságszolgáltatás nagy kódexeit: a bírói hatalomról, a büntetőjogról, a választási rendszerről. És ekkor jött létre a királyi ügyészség is: a szervezet, amely az állam büntetőjogát érvényesíttetve, a közérdek védelmében alkalmazta a törvényt. Nyugodtan kimondhatjuk: nem kisebb feladat várt a jogászokra, mint az állam újraalapítása. E hatalmas, közös munka kiemelt közreműködői voltak azok a művelt, bölcs és rendszerben gondolkodó jogászok, akik új törvényeket írtak, szerkesztettek, majd gyakorlattá tettek.
Emlékezzünk Horvát Boldizsárra, a kiegyezés utáni első igazságügy-miniszterre. Aki a Deák-féle igazságszolgáltatási reformot levezényelte. Horvát alapelvnek mondta ki a bírók függetlenségét, és törvénnyel szabályozta felelősségüket. Felszámolta az úrbéri viszonyok még meglévő maradványait. Eltörölte a büntető gyakorlat középkorias, embertelen módszereit. És keresztülvitt számos, a régi kiváltságok megszűnése miatt komoly ellenállást kiváltó reformszabályt.
Emlékezzünk Csemegi Károlyra, aki egy tudós ember pontosságával és egy alkotó ember odaadó műgondjával, egyedül fogalmazta meg az időszak legfontosabb törvényeit. Büntető törvénykönyvének tervezetét a képviselőház bizottsága másfél évnyi tárgyalás-egyeztetés után változatlan formában fogadta el. Csemegi európai megoldásokat követve időtálló műveket alkotott. Ezek hosszú évtizedekig hatályban maradtak. Nem egyszer még ma is meghatározzák a szabályozás szellemét, elveit, nyelvezetét.
Emlékezzünk Kozma Sándorra, Magyarország első, koronaügyészi feladatokat is teljesítő főügyészére, az elkötelezett és megalkuvás nélküli jogalkalmazóra. 20 éven át viselte hivatalát. Táplálta a hitet az ügyészi karban, hogy ők valamennyien „az államtól nyert felhatalmazással” és „egyedül az anyagi igazság érdekében” küzdenek. Kozma őszintén vallotta, hogy a magyar ügyészi karnak „tudósnak, műveltnek, correctnek és mindenek fölött emberiesnek” kell lennie.
Emlékezzünk Székely Ferencre, aki bíróként, ügyészként, majd miniszterként is folytatta Deák örökségét. Elérte, hogy a börtönöket és az igazságügy intézményeit korszerűsítsék, feladataikhoz és céljaikhoz méltóvá tegyék. Ő adott igazi tartalmat a jogegység fogalmának annak gyakorlattá tételével, hogy a koronaügyész bármely büntető bíróság jogerős – ám az ügyész által törvénysértőnek tartott – határozata ellen a magyar királyi Curiánál perorvoslattal élhetett. A mindenkori jogásztársadalomra hagyott öröksége, hogy a jogbiztonság elsősorban a jogegységen nyugszik.
Tisztelt Ügyészség, Hölgyeim és Uraim!
Könnyű belátni, hogy a százötven évvel ezelőtti kiegyezés jelentősége nemcsak abban állt, hogy rendeződött Magyarország viszonya a Habsburg Birodalommal. Az új, biztosabb státusz erősebb jogi alapot jelentett. Az erősebb jogalap modern jogállamiságot. A modern jogállam pedig nagyobb közbizalmat.
Kozma Sándor főügyész az alábbi gondolattal biztatta egykoron munkatársait:
„Nyerjenek erőt azon tudatból, hogy ezen institúcióban (az ügyészségben) már a modern állam eszméje nyilatkozik, és hogy ezen intézményben van letéve záloga annak, hogy Magyarország is a jogállamok közé sorakozik.”
E szavak ugyan a 19. századból köszönnek ránk, de ma, a 21. században is érvényesek.
A jelenkor magyar ügyészeinek azt kívánom, hogy a neves elődök példájából merítsenek erőt ahhoz, hogy az állam törvényszerűen, gyorsan és pontosan szolgáltasson igazságot.
