Megtapasztalhattuk, hogy egy közösség, egy ország, mindannyiunk életesélye múlik azon, hogy Önök, akik a legközelebb voltak és vannak ma is a veszélyhez, mekkora lelkierővel dolgoznak.
A Semmelweis-naphoz közeledve megköszönjük Önöknek a helytállást. Megköszönjük, hogy táplálták bennünk a reményt. Megköszönjük, hogy erősítették hitünket. Hogy nemcsak a betegeket gyógyították, hanem egy kicsit mindannyiunkat. Mindenkit, aki az elmúlt hónapokban tele volt félelemmel, aggodalommal, bizonytalansággal.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarország tisztelettel adózik az Önök teljesítményének, és azért külön is, hogy saját gondjaikon felülemelkedve álltak helyt. A kórházba érkezők gyakran csak a köpenyt, a titulust, a védőruhát látják. Betegségük miatt alig gondolnak arra, hogy a kitűzőre, ügyeleti beosztásra, zárójelentésre írt név mögött ott van egy anya, egy apa, egy férj, egy feleség, egy gyermek.
Valaki, akinek a munkája miatt sok mindenről le kellett mondania. Valaki, akit az elmúlt hónapokban sokszor hiányolt a családja, a kedvese. Valaki, akinek minden kimerítő kórházi műszak után kezdődött a másik, az otthoni. Valaki, aki a rendkívüli terhelés mellett is ellátta idős szüleit, segítette a távoktatás erdejében bolyongó gyermekét, szólt egy jó szót a magányos szomszédjához, felhívta tanácsra szoruló barátait. Valaki, akinek minden egyes napját beárnyékolta a félelem: vajon mindent megtett-e, hogy a munkája által ne veszélyeztesse saját szeretteit.
Köszönet érte. Ezerszer is köszönet.
Köszönet a Dél-pesti Centrumkórház dolgozóinak, és mindenkinek, aki a frontokon szolgált az ország számos más egészségügyi intézményében. Háziorvosi rendelőkben, idősotthonokban, mentőállomásokon, laborokban, kórtermekben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A legrégebbi magyar nyelvű szakmai újság, az Orvosi Hetilap több mint másfél századdal ezelőtt, Semmelweis Ignác akkor frissen megjelent, új könyvét méltatva így írt:
„A jó ügy diadala sokszor késni szokott …”
„…a vég siker azonban el nem maradhat.”
Önök tudják a legjobban, hogy orvostudományi értelemben a „végsiker” elérése mennyivel nehezebb és bonyolultabb, mint azt a laikusok gondolják. Önök az elmúlt hetek csatáit megnyerték. A járványt világviszonylatban is irigylésre méltó hatékonysággal sikerült kordában tartani. De a háború még nem ért véget. Még nincs gyógyszerünk, nincs védőoltásunk.
Azonban az Önök tudását, elkötelezettségét, lelkiismeretességét látva – a megszerzett tapasztalatokat is figyelembe véve – jó okunk van a bizakodásra, hogy a „végsiker” ezúttal sem marad el.
