Milyen Európában szeretnénk élni?
Milyen kihívásokat tartogat Magyarország számára az új gazdasági világrend?
Miként tudjuk megóvni természeti és épített környezetünket gyermekeink és unokáink számára?
Amikor majd ezekről a kérdésekről vitatkoznak itt a parlamentben, időnként idézzék fel Sir Winston Churchill szavait: „Az államférfi a következő nemzedékre gondol, a politikus csak a következő választásokra.”
Milyen Európában szeretnénk élni?
A kérdést nemcsak az teszi indokolttá, hogy Nagy-Britannia elhagyni készül az Uniót – míg mások, így a nyugat-balkáni országok vagy Törökország viszont csatlakozni szeretnének –, hanem az is, hogy az Unió néhány vezetője mintha elveszítette volna iránytűjét. Világos jövőkép hiánya, kicsinyes vitákba feledkező politikusok, szellemi restség, unalomig ismételt közhelyek jellemzik ma az uniós közéletet.
Érdemes lenne visszatérni az Unió alapító atyáinak vagy az elmúlt évtizedek nagy formátumú államférfiainak gondolataihoz. Például Robert Schumanéhoz, aki az ’50-es évek második felében a következőket mondta:
„Az új Európa nem maradhat csupán gazdasági-technikai vállalkozás…
…Lélekre van szüksége, történelmi kötődéseinek tudatára, mai és jövőbeni felelősségének felismerésére, valamint politikai akaratra, hogy elérjük ezt az emberi eszményképet…
…Az a dolgunk, hogy Európa keresztény alapjait egy olyan demokratikus kormányzati modellt létrehozva idézzük fel, mely a megbékélésen át a népek szabadságban, egyenjogúságban, szolidaritásban és békében élő közösségévé fejlődik, és mely mélyen a keresztény alapértékekben gyökerezik.”
Helmut Kohl még értette az alapító atyák üzenetét. Több mint 50 évvel később mintha csak az előbb idézett gondolatot folytatta volna:
„… az alapító atyák Európájának nincs alternatívája. Mindannyiunknak szükségünk van Európára, és nemcsak itt, Európában. …
…A következő kérdéseket kell mindig feltennünk: honnan jövünk, mit értünk el eddig, mi lenne az alternatíva, mit kell tennünk még?…
Az európai egyesülés a leghatékonyabb védelem az ellen, hogy visszazuhanjunk a tizenkilencedik század kártékony sovinizmusába…
Ugyanakkor Európának nem szabad valamifajta központosított állammá, európai szuperállammá válnia…
Éppen olyasvalamit nem akarunk, mint az Amerikai Egyesült Államok európai földön. Mi egy egyesült, demokratikus, polgárbarát, cselekvőképes és föderális alapvetésű Európát szeretnénk.”
Tisztelt Ház!
A nemzetközi szaksajtóban Önök arról olvashatnak, hogy két forradalom zajlik a világban. Az egyik az úgynevezett infokommunikációs forradalom, a másik az úgynevezett klímaforradalom.
A magyar gazdaságnak is új kihívásokkal kell szembenéznie. Digitális gazdaság, infokommunikáció, robotizáció, mesterséges intelligencia.
28 évvel ezelőtt – amikor az első Országgyűlés megalakult – ezekkel a kérdésekkel nemhogy nem foglalkoztunk, de még csak nem is ismertük ezeket a fogalmakat. Ma pedig az a kérdés, hogy ebben a versenyben a győztesek vagy a vesztesek oldalára kerülünk.
Magyarországon ma már a munkavállalók több mint 15%-a dolgozik a digitális gazdaságban. Gyermekeink olyan világban nőnek fel, ahol a mai okostelefonok százezerszer gyorsabban továbbítanak adatokat, mint ahogy az Apolló 11 kommunikált a földi irányító központtal 1969-ben.
Most csupán két kérdést ajánlok az Önök figyelmébe.
Az első, ne feledkezzünk meg arról, hogy gyermekeinket nemcsak arra kell megtanítani, miképp fordíthatják javukra az újabb és újabb technológiai lehetőségeket, hanem arra is, hogy miképp védhetik meg magukat a digitális univerzum sötét oldalától.
Második kérdés, meg tudjuk-e valósítani azt az 5 évvel ezelőtt kitűzött célt, hogy 2020-ig legalább 300 tudásalapú intenzív növekedésű hazai kis- és középvállalat lépjen be a globális piacra, és legalább 1000 innovatív start-up cég jöjjön létre.
Magyar vállalkozókkal történt találkozás alapján nyugodt szívvel mondhatom, megvan bennük a tehetség, az eltökéltség és az innovatív készség, a szorgalom, a felkészültség, a munka iránti alázat ahhoz, hogy ebben a versenyben sikeresek legyenek. Méltó örökösei Neumann Jánosnak, Kármán Tódornak vagy Puskás Tivadarnak.
Tisztelt Országgyűlés!
Magyarország Alaptörvénye – amire Önök néhány perccel ezelőtt esküt tettek – kimondja:
„….a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk.
Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánuk jövő nemzedékek életfeltételeit.”
Az előttünk álló évek egyik legfontosabb kérdése: képesek leszünk-e úgy növelni jólétünket, hogy a felhasznált erőforrásokat ne utódainktól vegyük el, és a természettel szemben az utóbbi évtizedekben felhalmozott adósságunkat ugyanakkor még törlesszük is.
