Királyi Fenség!
Tisztelt Konferencia!
Hölgyeim és Uraim!
Sok-sok évvel ezelőtt, 1853 februárjában, amikor Pest és Buda még két külön város volt, a budai Várhegy oldalában Pestről is jól látható, hatalmas földmunkák kezdődtek. Az építkezés maga nem okozott különösebb meglepetést. Mindenki régóta várta, hogy a hegy átvágásával könnyebbé, gyorsabbá váljon a közlekedés.
Annál nagyobb volt a kortársak döbbenete, amikor megtudták, hogy a készülő alagutat, szokatlan módon, mindkét irányból egyszerre kezdték építeni. Az emberek hitetlenkedve gondoltak arra, vajon mi történik, ha az egymástól igencsak messze eső ki- és bejárat elkerüli egymást. Csak abban bízhattak, hogy a 350 méteres alagút tervének készítője és a munkálatok irányítója, egy skót mérnök, érti a dolgát.
A bizalmat megalapozta, hogy ez az okos úriember már bizonyított Magyarországon. Látványos „névjegye”, a Lánchíd, amelynek építési munkálatait 10 éven át irányította, ott ívelt a Duna két partja között.
A mérnököt nem is hívta már szinte senki az eredeti nevén, Adam Clarknak. Csak így, magyarosan: Clark Ádámnak.
Amikor 1853-ban a Várhegy gyomrában az építési járatok hajszálpontosan ott találkoztak, ahol kellett, Clark Ádám büszkén írta egyik levelében: „Az én próbafúrásom olyan egyenes, mint egy lénia.”
A lénia, vagyis a vonalzó és a vele húzott vonal a precíz munka ősi kelléke. És bár manapság a legtöbb egyenes vonalat már számítógépek rajzolják meg az emberek helyett, a vonalzó ma is hű jelképe a mérnöki tudásnak és teljesítménynek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma angolok és magyarok együtt emlékezünk arra, hogy 1818-ban (amikor Adam Clark még csak 7 esztendős volt) Angliában megalakult az építőmérnökök független szakmai egyesülése, az Építőmérnökök Szervezete.
Az építőmérnöki teljesítmény az elmúlt két évszázadban a fejlődés motorja volt. Modern világunkat sok tekintetben az építőmérnökök rendezték be.
Az elmúlt 200 év korábban soha nem látott mértékű városiasodást hozott. Az urbanizáció üteme pedig tovább gyorsul. 2050-re négyből három ember városlakó lesz.
Az építőmérnökökre óriási feladat vár. Hiszen több infrastruktúrát kell megtervezniük és megépíteniük az előttünk álló évtizedekben, mint a mögöttünk hagyott 2000 évben. Ha mindezt kiegészítjük a XXI. század jogos környezeti, fenntarthatósági szempontjaival, akkor jól látható, hogy jó néhány Clark Ádám képességű építőmérnökre lesz szükségünk már a közeli jövőben.
Ezért is remélem, hogy az Építőmérnök 200 elnevezésű rendezvénysorozat programjai – a Magyar Mérnöki Kamara és angliai vendégeink jóvoltából – segítenek szemléletet formálni, a szakma látószögét szélesíteni, az építőmérnöki pályát vonzóvá tenni.
Tisztelt Tanácskozók!
A Magyar Tudományos Akadémia, miként a Lánchíd is, egy kiváló magyarnak, a modern, polgári Magyarország megteremtésén munkálkodó gróf Széchenyi Istvánnak köszönheti létezését.
Széchenyi élete során öt alkalommal járt Angliában, hogy hazahozzon minden újnak számító eszközt, gondolatot és technológiát, amely az itthoni lehetőségekhez igazítva Magyarország hasznára válhatott. Hozott gőzgépet, gázlámpát, szakkönyvet, vízszivattyút, és sok-sok tervet üvegházakról, hajókról, malmokról, bányagépekről.
És természetesen hozott rajzokat Nagy-Britannia legújabb, legmodernebb hídjairól. Sokévi türelmes, elszánt munkájába tellett, hogy megépüljön a Lánchíd, amely születésekor a Duna 2400 kilométeres, Regensburg alatti szakaszának első állandó hídja volt. Korának egyik legkiemelkedőbb műszaki alkotása tananyaggá vált angol és német nyelvű szakkönyvek oldalain. Messze túlmutatott azon a távolságon, amelyet a maga fizikai valóságában áthidalt.
Amikor még csak a tervezőasztalon létezett, Széchenyi István így írt a híd jelentőségéről: „Egy híd többet jelent kőnél és acélnál, kifejezi az emberiség alkotó törekvését, szoros kapcsolatot hoz létre nemzetek közt, átvezeti az utakat, hogy megkönnyítse az emberek életét.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A Lánchíd egykor pontosan olyan lett, amilyennek megálmodója szánta. Régi történet – mondhatja bárki. Ám a Lánchíd lassan 170 éve köti össze Pestet és Budát. Pillérei akkor is álltak, amikor a rajta átvezető utat a második világháborúban elpusztították.
Ez a híd még nemzedékek hosszú sorának fogja tanítani azt, ami 200 év elteltével sem változott – és a digitális korban sem fog megváltozni. Azt tanítja, hogy építeni annyit jelent, mint alkotni, törekedni, kapcsolatot teremteni. Végső soron felelősséggel szolgálni.
A jelenlévő szakembereknek, angoloknak és magyaroknak, kívánom, hogy az egyre korszerűbb tudásuk mellett a régiek – a Clark Ádámok –alkotókedvével szolgálják, szeressék a hivatásukat.