Nagysága nyilván nőni fog minden nemzedékkel, mely messzebbről nézheti
s végre egészen láthatja s már születésekor ott találja szemhatárának ékességéül, mint a római ember a Szent Péter kupoláját.
Mi még tövében születtünk s feszengve kell fejünket hátra szegnünk, hogy ne beleütközzünk, hanem fellássunk hozzá.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ignotus, a Nyugat szerkesztője vetette papírra e sorokat Arany János születésének 100. évfordulóján.
Arany Jánosnak olyan idők jutottak osztályrészül, amelyek alapvetően határozták meg hazánk sorsát. Olyan idők, amelyek még a legkiválóbbak közül is nem egyet megroppantottak, kétségbeesésbe, önfeladásba, emigrációba vagy halálba sodortak.
Ő azonban egész életében rendületlenül őrizte hitét, emberi méltóságát, hazafiságát, erkölcsiségét, alkotói tisztességét és költői hitelességét.
Arany János szerepe éppúgy megkerülhetetlen költészetünk, irodalmi életünk megújításában, mint ahogy mérföldkőnek tekinthető Bolyai János munkássága a modern matematikai gondolkodásban, Széchenyi szerepe hazánk polgárosodásában, vagy Deák Ferenc teljesítménye a politikában. Bár a történelmi idő nem egyszer fojtogatóvá sűrűsödött életében, Arany kora mégis aranykor volt költészetünkben, szellemi, művészeti és tudományos életünkben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Arany János nevét mindenki ismeri, de vajon ismerjük-e őt magát? Tudjuk-e róla, milyen szenvedélyesen szerette a művészetet?
Úgyszólván minden érdekelte. A festészet, a szobrászat, a színház világa… Zongorázott és gitározott… Dalokat írt, verseket zenésített meg. Népdalgyűjteménye előtt még Kodály Zoltán is fejet hajtott.
A művészetnél pedig csak egy valamit becsült jobban: az emberi tisztességet. Számára ez egyet jelentett a hazafisággal, a haza bölcs, csendes és cselekvő szeretetével.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Fiatalok!
A mai napon – Arany János születésének 200. évfordulóján – kezdetét veszi az „Aranykor” címmel meghirdetett emlékév. Váljék mindannyiunk személyes élményévé minden róla szóló megemlékezés. Fedezzük fel újra Arany Jánost!
Ahogy Pilinszky is felfedezte. Ő írta róla: „Azt hiszem, négyszer olvastam végig líráját, prózáját, eposzait.(…) Döbbenetes élményem, hogy ez egy óriás volt. A magyar irodalomban Arany annyira centrális jelenség szerintem, mint mondjuk Bach a világzenében.”