Beszédek
2012. október 06.

Áder János köztársasági elnök beszéde az aradi vértanúk tiszteletére rendezett megemlékezésen Rátóton, az Aradi Emlékparkban

Szerencsés az a nemzet, amelynek legendáriuma olyan gazdag, mint a miénk, magyaroké. Szerencsés, mert történeteink velünk élnek. Szájról szájra szállnak. Ránk köszönnek. Megállítanak, a rácsodálkozás erejével gondolkodásra késztetnek. Beavatnak. És múltunkból sok mindent újra átélhetővé tesznek.

Hölgyeim és Uraim, tisztelt Emlékezők!

Rátótra érkezve ezt érzi az ember. Az Aradi Emlékparkba lépve pedig különösen. A legenda itt elevenedik meg a szemünk előtt. 13 tölgy tövében 13 szimbolikus sírkő. Rajtuk 13 név. Az aradi vértanúké.

Amikor e tölgyekre nézünk, látva a még élő lombok büszke méltóságát, lelki szemeink előtt egy legendás történet képzeletbeli filmkockái is életre kelnek. Látjuk Deák Ferencet, amint óvatos kézzel 13 facsemetét ültet az aradi 13-ak emlékére.

Látjuk alakját…

Szinte halljuk fölbe mélyedő ásójának fémes, tompa szusszanását…

Érezzük, amint orrunkba csap a frissen felásott anyaföld illata…

És óhatatlanul felrémlik bennünk, vajon mire gondolt, mire gondolhatott kiegyezésünk atyja, Deák Ferenc, a haza bölcse? Hogy ténylegesen mi járhatott a fejében, nem tudhatjuk. De azt igen, hogy miért tette, amit tett.

Nem csak emléket kívánt állítani, de emlékeztetni is akart. Emlékeztetni a napra, amely Aradot nemzetünk golgotájává tette. Emlékeztetni, amiről akkoriban hazánkban tilos volt megemlékezni. Emlékeztetni, hogy a vértanú halálának az ad értelmet, ha belőle új élet sarjad. Emlékeztetni, hogy ’48 emléke, és a ’48-as követelések a világosi fegyverletétel után is tovább élnek politikai nemzetünkben. Emlékeztetni, hogy lehetnek nálunk hatalmasabbak, és lehetnek nálunknál erősebbek, de nincs az az erő és nincs az a hatalom, amely az 1848. március 15-én megfogalmazott törekvéseinknek útját állhatná. És nincs az az erő és nincs az a hatalom, ami képes volna feltartóztatni a saját útját járni akaró, a saját lehetőségeinek kiaknázását kívánó Magyarország polgárosodását.

Igen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, Deák emlékeztetni akart. Jelet hagyni a jelenben, és üzenni közös jövendőnknek. Ezért ültetett tölgyfákat.

Mert a tölgy az istenek fája. Mely már csemeteként is csillagot formázva öt levelével, égi jelként üzen az örökkévalóságnak. Az életerő, a rendületlen kitartás és az elődök tiszteletének jelképe. Nem véletlen, hogy azok az erdészek is, akik e parkot rendbe hozták, s akik a legtöbbet tudnak a fákról, épp a tölgycsemetét tekintik erdészcsillagként saját jelképüknek.