Tisztel ünneplő Amerikai Magyarok! Kedves Honfitársaim!
A magyar forradalom hatodik napja október 28-ára, vasárnapra esett. Éppúgy, mint a mai nap. Hatvankét évvel ezelőtt, azon a vasárnapon egyre többekben élt a remény, hogy a milliók által régóta szomjazott szabadság valósággá válhat.
„Kilencmilliós kis nép harcol a világ legnagyobb katonai hatalmával, és ez a harc, kedves hallgatóim, akármi történik ezekben az órákban Budapesten, győz! Csoda ez, világraszóló csoda!” (…)
„A magyar nép ezeréves történelme során nem volt ilyen hős, szent, mint ezekben a napokban” – hirdette a Szabad Európa Rádió, a szabad Magyarország hangja 1956. október 28-a hajnalán.
A rádiókészülékek körül bizakodó magyar családok, gépfegyvert markoló álmos felkelők, sebeket kötöző ápolók hallgatták a bátorító szavakat. Az október 23-át követő 5 nap véres eseményei után a magyar szívekben, Nagy Imre rádióbeszéde táplálta a reményt. A szovjet haderő megkezdte a kivonulást Budapestről. A felkelők számára teljes amnesztiát hirdettek. Az ország címere ismét a Kossuth-címer lett. Március 15-ét nemzeti ünneppé nyilvánították. Egy bő évtizednyi megszállás után az ország falvait és városait ismét piros-fehér-zöld zászlókkal lobogózták fel. Budapest utcáin az emberek tekintetéből boldogság sugárzott. Úgy tűnt, lehullhatnak az ország bilincsei.
Forradalmunk szimbolikus helyszíne, a Kilián laktanya egy történelmi kézfogásnak lehetett tanúja ezen az októberi napon. Maléter Pál ezredes katonái élén találkozott a Corvin-köz szabadságharcosainak vezetőivel. A laktanya birtoklásáért fegyvereit pár napja még egymás ellen fordító két fél kezet nyújtott egymásnak. Ettől a naptól fogva a Corvin-közi pesti srácok és a laktanya katonái együtt harcoltak a magyar szabadság kivívásáért.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A forradalomban együtt harcolt egyetemista és bányász, pap és ökölvívó, középiskolás és tanító, újságíró és segédmunkás. Együtt harcoltak, hogy Magyarország felszabadulhasson a szovjet uralom alól. A magyar szabadságharc híre hat nap alatt körbejárta a világot. Az elnyomott nemzet felkelése mindenütt rokonszenvet keltett. Október 28-án, vasárnap, a munkaszüneti nap ellenére az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia sürgősséggel összehívta az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a magyarországi helyzetre való tekintettel. A nyugati nagyhatalmak egyhangúlag felrótták a Szovjetuniónak a katonai beavatkozást.
A London Times vasárnapi számában ezt írta: „A magyar nép a győzelem útjára lépett.” Ugyanezen a napon XII. Piusz pápa enciklikát adott ki, amelyben szabadságon alapuló békéért fohászkodott Magyarország és a régió számára. Együtt érző és méltató nyilatkozatokat tettek közzé Ausztria és Nagy-Britannia kormányai, és a vasfüggönyön innen a Lengyel Munkáspárt Politikai Bizottság is. Emberek tömegei sorakoztak fel a magyar szabadság ügye mellett. Amerika megannyi óhazáját féltő magyarja felvonulást tartott New Yorkban, az ENSZ székháza előtt. Az emberek világszerte adománygyűjtésbe fogtak. Az osztrák határon ezen a vasárnapon is nagy mennyiségben adtak át összegyűjtött kötszereket, gyógyszereket és segélyeket a szabadságharcosok részére. Londonban angol és magyar értelmiségiek szerveztek gyűlést a magyar forradalom megsegítésére, támogatására.
Szabó Zoltán Angliában élő író, hírszerkesztő így fogalmazott másnap a londoni közhangulatról: „Én nem vagyok híve a nagy szavaknak, de itt Londonban azt érzi az ember, hogy tegnap délután óta a magyarság az a nép, amelyben egy világ reménye összpontosult. Hírünk a világban 1848 óta nem volt ehhez hasonlítható.”
Mindezek az események egyetlen napon, forradalmunk hatodik napján történtek. Hat nap. Ez a mindössze néhány nap elég volt, hogy a magyarok hősies helytállása, szabadságvágya kivívja a világ elismerését.
