Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztelt Tudományos Világfórum!
Albert Einstein szerint „egyetlen probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett.” Mai világunkban, amelyben viharos sebességű és drámai horderejű változások tanúi vagyunk, különösen érdemes megfontolnunk Einstein kijelentésének igazságát. A World Science Fórum hivatása megalakulása óta, hogy megtalálja, miként válhatnak a tudomány új eredményei társadalmi bölcsességgé.
Idén – immár hetedik alkalommal – (több mint 100 országból érkezve) Önök arról tanácskoztak, hogyan lehetne növelni a tudományba vetett bizalmat, hogyan működhetnek együtt kutatók és döntéshozók. Az idei tanácskozás egyik fő témája a környezeti fenntarthatóság kérdése volt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma nemcsak sok múlik azon, hanem egész jövőnk függ attól, hogy az élő bolygónkat érő kihívásokat – ismét csak Einsteint idézve – milyen tudatossági szinten vagyunk képesek látni, láttatni és értelmezni. Aligha igényel különösebb indoklást, hogy a fenntartható fejlődéssel, a környezeti fenntarthatósággal vagy a klímaváltozással kapcsolatos kérdések mind-mind ebbe a körbe tartoznak. És egyáltalán nem mindegy, hogy csak fenyegetést látunk-e bennük, vagy meglátjuk a lehetőséget is arra, hogy a globális veszélyt elkerülve egy magasabb civilizációs szintre lépjünk.
Ha megmaradunk azon a tudatossági szinten, amelyen ezek a problémák keletkeztek, akkor bizonyosan nőni fog fenyegetettségünk. Ha viszont sikerül magasabb szinten gondolkodni a globális kihívásokat jelentő változásokról, akkor esélyünk lehet arra, hogy kellő összefogással akár orvosolni is tudjuk azokat. A feladvány – amire egyre sürgetőbb megoldást találni – az Önök és tiszteletre méltó kollégáik, azaz a tudományos élet képviselőinek alkotó közreműködését igényli.
Ugyanakkor azt is biztosra vehetjük, hogy globális problémáinkra bármilyen kiváló megoldások is szülessenek a világ tudományos műhelyeiben, azok közül egy sem lesz hatékony a politikusok és a társadalom tagjainak cselekvő közreműködése nélkül. E tekintetben tehát, bár rész szerint, mégis valamennyien osztozunk a felelősségben.
Az Önök felelőssége, hogy a tudomány eszközeivel feltárják a problémákat, figyelmeztessenek a veszélyekre, és megoldási javaslatokat dolgozzanak ki azok elhárítására.
A politikusok felelőssége, hogy kellő figyelmet fordítsanak a tudomány támogatására, odafigyeljenek a tudósok szavára, és idejekorán segítsék elő a gondok társadalmi szintű orvoslását.
A társadalom tagjainak felelőssége pedig abban áll, hogy megértsék a változások mibenlétét, és ki-ki a maga élethelyzete szerint tegyen meg mindent a közös rossz elhárítása és a közös jó elérése érdekében.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A közelgő párizsi klímacsúcsra tekintve nézzük át – néhány tételmondatba sűrítve –, mi történt eddig az emberi tevékenység okozta globális felmelegedéshez kapcsolódva.
Sokáig még tudományos fórumokon is élénk vita folyt arról, hogy beszélhetünk-e egyáltalán erről a jelenségről, de mára gyakorlatilag egyöntetű konszenzus alakult ki abban, hogy nemcsak hogy értelmes dolog az üvegházhatású gázok kibocsátásának mérsékléséről beszélni, hanem szükségszerű és elodázhatatlan tenni is ennek érdekében. Ma már nem az a kérdés, hogy a klímaváltozás milyen fenyegető következményekkel jár az emberiségre nézve, hanem az, hogy miképp lehetne a felmelegedés ütemét 2 Celsius fok körül tartani a közeli és a távoli jövőben.
Számos buktató és számos megoldandó kérdés áll előttünk. Az energiaellátásban, az ipari termelésben, a közlekedésben, a mezőgazdaságban és a háztartások szintjén elindult a klímabarát technológiák forradalma és térhódítása. A politikai közgondolkodás már elkezdett a fenntarthatósági kérdésekről tájékozódni…
A felelősségteljes politikai cselekvés azonban még várat magára. Nap mint nap hallhatjuk: nem is olyan súlyos gondról van szó, a természet majd ezt a problémát is megoldja, nekünk, fejlődőknek is – gyarapodásunk érdekében – ugyanúgy jogunk van a szennyező technológiákra, mint a fejlett országoknak – és így tovább.
Mégis mi az, ami bizakodásra adhat okot? Hadd említsek egy magyarországi példát!
