Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Aligha van olyan ember, aki ne ismerné e régi latin mondást: a történelem az élet tanítómestere.
Most megnyíló nemzetközi konferenciánk címe is erre rímel, amikor a múltunkkal való szembesítésre szólít fel minket. A mai napon azért gyűltünk össze, hogy a diktatúrák áldozataira emlékezzünk.
Ez az emléknap arra figyelmeztet minket, hogy embertelenségre csak az ember képes. Így figyelmeztet arra is, hogy a diktatúrákat nem valamiféle gonosz és sötét fátum, hanem emberek hozzák létre, ahogy emberek hozták létre és működtették Sztálin kegyetlen bolsevik diktatúráját, Hitler nemzetiszocialistának hívott könyörtelen rendszerét, Mussolini fasiszta országlását, vagy épp a szocialista diktatúrák 1990-ig működött, mindvégig Moszkvából felügyelt blokkját.
Egyszerű volna azt mondani, hogy ezek a totalitárius rendszerek vezetőikkel együtt mára mind a történelem süllyesztőjébe kerültek.
Igaz, a XX. század egyik legvéresebb európai rémálma, a hitleri diktatúra a 2. világháborúval együtt véget ért. És az is igaz, hogy nem egészen negyed évszázaddal ezelőtt leomlott az európai nemzeteket, országokat, országrészeket egymástól elválasztó vasfüggöny, s vele együtt a berlini fal is. Így elmondhatjuk, hogy Európa népei egységesek abban, hogy a demokrácia keretei között keressék a boldogulás útját.
Büszkeség számunkra, hogy ebben a történelmi folyamatban több alkalommal is fontos szerepet játszott Magyarország.
Így volt ez 1956-ban is, amikor a magyarok megalkuvást nem tűrő szabadságszeretete elemi erővel adta tudtára a világnak, hogy a diktatúra sosem lesz elfogadható számunkra. De alighanem európaiak millióinak a lelkébe égtek bele azok a történelemfordító képek is, amikor a magyar határ megnyitása után a keletnémet állampolgárok tömegei, nők, férfiak, családok sokasága végre a szabadság földjére léphetett Ausztriában. Ezzel vette kezdetét a német újraegyesítés. És ez volt az a pillanat, amikortól a demokratikus átalakítását a volt szocialista országoknak nem lehetett megállítani többé, és ez a folyamat vezetett el Európa újraegyesítéséhez is.
Az Európai Unió olyan szövetség, amelyben azok az országok gyülekeznek, amelyeknek demokratikus elkötelezettsége, modern jogállami berendezkedése, kontinensünk békés jövőjét építő együttműködése senki által sem kérdőjelezhető meg.
Az is igaz azonban, hogy a XX. századi diktatúrák árnyéka még sokáig el fog kísérni bennünket. Mindannyiunkat, akik Európában élünk.
A meggyilkoltak, a deportáltak, a megalázottak és megnyomorítottak számára mindegy, hogy Sztálin, Hitler vagy Mussolini nevében, a nemzetiszocializmus, a szocializmus, a kommunizmus vagy a fasizmus nevében követtek-e el velük szemben embertelen gaztetteket, mert nekik csak az az egyetlen életük volt, amit a diktatúrák működtetői elvettek tőlük, vagy amit megcsonkítottak és tönkretettek. Ezért amikor múltunkkal szembenézünk, valójában azzal a kérdéssel nézünk szembe: miként vált ez lehetségessé Európában?
És itt nem elég azt mondanunk, hogy mi demokraták az áldozatok oldalán állunk. Szemben a diktatúrák működtetőivel.
Azt is ki kell mondanunk, hogy mi mindannyian a szabadság, a partneri együttműködés és az önrendelkezés oldalán állunk, mert ez három nagyon fontos európai érték.
Nem véletlenül ezek azok az értékek, amelyeket a diktatúrák is mindig a legelsők között támadnak meg, és tűzzel-vassal igyekeznek felszámolni.
Ezért arra is vigyáznunk kell, hogy ezek az értékek megőrződjenek, és minden generáció számára követhető és követendő, azaz életteli és megújítható értékek maradjanak. A totalitárius diktatúrák ugyanis mindig ott voltak képesek gyökeret verni, ahol ezek az értékek meggyengültek vagy kiüresedtek.
