Eminenciás Bíboros Úr,
Excellenciás Érsek Urak,
Főtisztelendő és Főtiszteletű Püspök Urak!
Tisztelt Elnök Urak, kedves Vendégeink!
Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy vendégül láthatom Önöket itt a Sándor-palotában! Isten hozta kedves mindannyiukat!
A történelmi egyházak képviselőinek hazánkra adott, a beiktatásomkor elhangzott áldása fontos pillanata volt életemnek
Szent István személyének megidézése.
Máté evangéliuma.
Luther Márton szavai.
Az ősi kohanita áldás.
Mi volt a közös bennük?
A béke, a békesség iránti vágy, a közös haza iránti aggodalom, és annak a képességnek a kifejeződése, ami néhány egyszerű szóval is képes közösséget teremteni.
Kedves Vendégeink!
Magyarország államfőjeként tisztelettel hajtok fejet történelmi egyházaink hitéletben és a hitéleten túlmutató teljesítménye előtt. Nélkülözhetetlen hozzájárulás ez nemzetünk fennmaradásához, és mindahhoz, ami szilárd erkölcsi támasztékot jelent ma is életünkben.
Egyházaik megtartó ereje száz és százezreket kapcsol össze. Az Önök munkája az egyetemes reményt közvetíti számunkra. És még valamit: hogy a jóról és rosszról való tudás olyan közös érték, amely nélkül sem ma, sem a jövőben nem boldogulhatunk. Az egyházaink hirdette tanítás, erkölcs és hagyomány létfontosságú megtartó erőnek bizonyult nemzetünk számára.
Mindenekelőtt azért, mert a magyar nemzet a sokszor megénekelt „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után” is meg tudott maradni. Sikerrel őriztük meg nyelvünket, sikerrel gyarapítottuk kultúránkat, és sikerrel tartottuk meg államiságunkat. A közösségek hite és akarata nélkül ez aligha lett volna lehetséges.
Mai együttlétünk fontos üzenetet közvetít minden hívő és nem hívő honfitársunknak. Azt üzeni nekik, legyen bár különböző a hitünk, vallásunk, legyen bár eltérő a meggyőződésünk és sokféle a kötődésünk, mégis egyek vagyunk. Magyarok. És ebben az egészben minden rész egyaránt fontos.
Ádvent idején mindezt kétszeresen is érdemes hangsúlyoznunk. Ádvent a várakozás ideje. Várakozunk a növekvő fényre, Jézus születésére, a megújulásra. Karácsony csodájában egy ígéret születik meg évről évre. Ez az ígéret arról szól, hogy jobbá tehetjük életünket, ha szeretettel, azaz nyitottan és tisztelettel, vagyis a megértés szándékával fordulunk egymáshoz. Ez az ígéret a másik emberhez való odafordulás öröméről szól. Hogy ez az ígéret valóra válhasson, mindenki másnál nagyobb feladat hárul Önökre, s az Önök által vezetett egyházi közösségek tagjaira – különösen az ádventi várakozás idején.
Pilinszky János írja: „az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már a várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van.” Az, „aki valóban tud várni, abban megszületik a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”
E türelem és várakozás jegyében szeretettel köszöntöm Önöket, és kívánom, hogy az ádvent és a hanuka alkalmából gyújtott gyertyák fényei minden honfitársunk életébe több világosságot hozzanak most és az eljövendő esztendőben egyaránt.
Végezetül kérem, engedjék meg, hogy felkérjem Erdő Péter bíboros urat, hogy mondjon asztali áldást.
Szerkesztett változat.