„A krisztusi ember félelem nélkül tud szembenézni minden veszedelemmel, mert tudja, hogy Isten ott áll szolgája oldala mellett, életben és halálban.”
Eminenciás Bíboros Úr, excellenciás Főapát Úr, tisztelt Bencés Közösség! Hölgyeim és Uraim!
Ezekkel a szavakkal egy fiatal katona fordult a martalócokhoz, akik életére törtek. Az egyik rabló halálos csapásra emelte baltáját, de keze lehanyatlott. A kérdésre, hogy miért nem sújtott le, így válaszolt: „nem tudtam elviselni az ifjú félelem nélküli, nyugodt tekintetét.”
Tisztelt Ünneplő Közösség!
„Mi volt az, ami Márton életét különlegessé tette?” II. János Pál pápát idézem.
„A hitben való bátorsága és a mindenki mással szemben tanúsított nagylelkűsége. (…) Egész életét felebaráti szeretetének szentelte attól a híres éjszakától kezdve, amikor még a keresztség előtt állt, és egy éjszaka szemleútját végezte a legnagyobb téli fagyban.”
A nevezetes jelenetet, ahogy Szent Márton még katonaként megosztja köpenyét a fázó koldussal, minden kor művészei megrajzolták, megfestették a maguk módján. Ezeken a képeken Szent Márton néha nem is egyetlen szegény emberen segít, hanem koldusok hada közepette áll, és már a tekintetével gyógyít.
Nem véletlen, hogy halála után hamarosan Európa egyik legtiszteltebb szentje lett. Az első, akinek ehhez nem kellett mártírhalált halnia. A krónikák bőséggel sorolják erényeit. Természetességével erős közösséget épített, szerény és tiszteletre méltó vezetőként kormányozta a rábízottakat. Példát adott a hősiességre, a félelem nélküli életre, a kitartásra, bátorságra, jólelkűségre.
Ezért lett Márton számos élethivatás apostola. Katonák védelmezője, betegek gyámola, szerzetesek oltalmazója, királyok lelkiismerete, földművesek és borászok védőszentje. De legfőképpen és mindenekfelett – lett: a szolgáló, a felemelő szeretet szentje.
Itt született, Pannóniában, idestova 1700 esztendeje. Élete egészen rövidke részét töltötte ezen a vidéken. Mi, magyarok mégis a magunkénak valljuk egy római család sarját, Gallia hittérítőjét, Tours városának püspökét.
