Az amerikai lapok vezető hírei azokban a napokban szintén Budapestről szóltak. A New York Herald Tribune azt hangsúlyozta, hogy a „magyarországi események után a mai világ többé nem azonos a tegnapival”. A The Washington Post pedig már akkor leírta azt, ami történelmi ténnyé vált azóta: „ha a fegyverek az oroszok oldalán vannak is, a történelem a magyarok oldalán áll. Az, hogy még ilyen dermesztően esélytelenül is, de fellázadtak, ismételten bebizonyítja a függetlenség és szabadság eszményének életképességét. Ezek az eszmék hatalmasabbak a hadseregek fegyvereinél. Kívül esnek a katonák és fegyvereik hatósugarán, s hosszú távon a Szovjetunió egész hatalmát felőrlik majd.” A budapesti forradalomról a New York Times velősen azt írta: „Egy bátor nép új irányt adott a történelem menetének.”
Nos, kedves ünneplő közösség, ebből a néhány idézetből is világosan látszik, hogy a világ szemében a magyarság 1956-ban csakugyan a szabadság nemzeteként született újjá.
Illő ezért, hogy míg világ a világ, mi magyarok, éljünk bár a földkerekség bármely pontján, mindig is így tekintsünk magunkra. Egy olyan nemzet tagjaiként, amely a szabadságban látta és látja meg igazi arcát.
Mi, magyarok hűek maradtunk. Hűek mindahhoz, ami igazán fontos a számunkra. Legfontosabb eszményeinkhez: a szabadsághoz, a függetlenséghez, az önrendelkezéshez.
Tisztelt Megemlékezők!
Október 27-e van. Neves és névtelen hőseinkre gondoljunk méltósággal és kegyelettel. És emlékezzünk azokra is, akik – mint a poggyászba rejtett kincset − a saját sorsukba burkolva külföldre menekítették a magyar szabadság egy-egy darabkáját.
Közülük és leszármazottaik közül ma is sokan itt ülnek a körünkben. A világ magyarsága sokat köszönhet nekik, mint ahogy Magyarország köztársasági elnökeként én is köszönetemet fejezem ki azért, amit nemzetükért, a magyarság becsületéért és megbecsüléséért tettek. Köszönöm nekik, és köszönöm Önöknek, hogy itt, San Franciscóban élve is megőrizték a haza nyelvét, ápolják kultúráját, őrzik és tovább adják a szabadság nemzetének lelkiségét.
Ami egykor az emigráció keserű felelősségét jelentette, az mára büszkeséggé érett. Kovács Imre, az amerikai emigráció egyik jeles alakja azt mondta az amerikai magyarságról, hogy „a remény, a kitartás részei vagyunk, és ez roppant felelősség”.
Igaza volt. Az akkori remény azonban mára bizonyossággá, az akkori kitartás pedig a magyarság ügyének győzelmévé érett. Ma Önök a magyarság nagykövetei itt San Franciscóban. Mindannyian, akik tisztes munkával és helytállással és megannyi személyes közös teljesítménnyel a magyarság becsületét növelik az Egyesült Államokban.
A magyar haza számít Önökre. És Önök is számíthatnak ránk, mert a szabadság nemzete nem lehetne teljes az amerikai magyarság nélkül. A San Franciscó-i magyar iskolában tanulók, a Gate Parkban rendezett Szent István Napok, a California State Building udvarán tartott októberi Gloria Victis ünnepségek nélkül.
Azok eltökélt közösségépítése nélkül, akik baráti köröket, kulturális egyletet, cserkészetet, filmklubot szerveznek. Kérem, folytassák ezt a pótolhatatlan közösségépítő munkát, és arra is kérem Önöket, tegyenek meg mindent, hogy nemes hagyományaikat a fiatalok is büszkén vigyék majd tovább!
Adják tovább értékeiket, éltessék kultúránkat és közösségeinket, mert ma ez jelenti az igazi hűséget 56 szellemiségéhez. Hiszen 56-ban egy ezredéves nemzet született újjá. Akik akkor életüket áldozták, azért tették, hogy az utánuk jövőknek majdan a szabadság juthasson osztályrészül.
Nekünk pedig ma épp azért érdemes élnünk és cselekednünk, amiért akkor ők a hősi önfeláldozást választották. Hőseink halála nekünk az élet választását tette lehetővé. Éljünk hát hozzájuk illőn a ma és a jövő szabad magyarságáért! Közös politikai nemzetünkért. A hazáért, ami Magyarországon túl is minden magyarnak ott él a szívében.
Igen, a hazáért. Minden előtt.
Köszönöm, hogy a mai napon Önök között lehettem. Kísérje áldás, öröm és siker minden, a magyarságért tett lépésüket!
