S mivel ma a fenntartható fejlődésről gondolkodunk, tegyük fel a kérdést: miről is szól a „fenntartható fejlődés”?
Az életünkről. A ma élőkről és a jövőben megszületendők életéről, életesélyeiről, életminőségéről.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Problémáink ismertek. A megoldásukhoz szükséges tudás és technológia nagy része birtokunkban van. Nincs más hátra: cselekednünk kell.
Magyarország álláspontja szerint ezért ma már nem újabb és újabb deklarációkra, hanem végrehajtható, megvalósuló programokra van égető szükség.
Mi, magyarok úgy látjuk, hogy az emberiség közös jövőjének egyik legnagyobb kérdése a víz lesz. Ezért azt javasoljuk, figyelmünket, erőforrásainkat is erre koncentráljuk.
A víz az élet forrása. Olyan, mint a levegő, és olyan, mint a szabadság, melynek létét természetesnek vesszük, de belepusztulunk hiányába.
Mégis azt tapasztaljuk, hogy nem nézünk szembe e kérdés valódi súlyával. Pedig ez a probléma nem a holnap ajtaján dörömböl, hanem már ma belépett életünkbe.
Nemzetközi felmérések szerint 1 milliárd ember él a földön az egészséges ivóvízhez való hozzájutás lehetősége nélkül.
Naponta tízezer 5 évesnél fiatalabb gyermek halálát már most is a szennyezett víz miatti betegségek okozzák. A világ kórházi ágyainak felét a rossz minőségű ivóvíz által okozott betegségben szenvedők foglalják el.
Várhatunk-e tovább? Ha nem teszünk ez ellen, a helyzet ennél is jóval súlyosabb lesz.
Meg kell védenünk vízbázisainkat! Meg kell védenünk életet adó vizeinket!
Mi, magyarok készek vagyunk arra, hogy ehhez a munkához mi is hozzáadjuk tudásunkat, és megosszuk másokkal fejlett vízgazdálkodási kultúránk tapasztalatait.
Ezért javaslom, hogy az ENSZ vízgazdálkodásról szóló konferenciájának 2013 őszén Magyarország fővárosa, Budapest adjon otthont.
Mert csakugyan úgy van, ahogy a Nobel-díjas Gábor Dénes mondta. Mostantól nem a természettel, hanem saját természetünkkel kell megküzdenünk.
Köszönöm, figyelmük megtisztelő volt számomra.
