Beszédek
2012. június 20.

Áder János köztársasági elnök beszéde a Rio+20 konferencián

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Önökhöz szólva Magyarország üdvözletét is tolmácsolom.

A magyar emberekét, akik közép-európai szomszédaikkal együtt a Kárpát-medencében élve csak kismértékben alakítói, de nagymértékben veszélyeztetettjei annak a folyamatnak, amit globális klímaváltozásnak hívunk.

A Kárpát-medence Európa ökológiai oázisa, földünk egyik legszebb, legvirágzóbb vidéke. Ennek szívében fekszik Magyarország, amely egyedülálló vízgazdálkodási kultúrával rendelkezik, és ezernyi gyógyító vízforrás hazája.

Nemcsak vendégszerető nép a miénk, hanem kreativitásáról is híres. Hadd hozzak erre most két egyszerű példát.

Akik Önök közül golyóstollal jegyzetelnek, egy magyar ember, Bíró László találmányát tartják a kezükben. Akik pedig laptopjukon dolgoznak, talán kevesen tudják, hogy a számítógép működési elvének feltalálója Neumann János, a világhírű magyar származású matematikus.

Konferenciánk témájához kapcsolódóan pedig Gábor Dénes, a szintén magyar származású Nobel-díjas fizikus gondolatát szeretném valamennyiünk figyelmébe ajánlani. Így szól: „eddig az ember magával a természettel küzdött; mostantól a saját természetével kell megküzdenie”.

Ez akár tanácskozásunk mottója is lehetne. Mert nekünk most az a közös felelősségünk, hogy megküzdve saját, gyakran önzésbe hajló emberi természetünkkel, egyetértésre jussunk a fenntartható fejlődés alapkérdéseiben.

Ezért amikor Magyarország üzenetét tolmácsolom Önöknek, egyúttal politikustársaim lelkiismeretét is szólítom, mert azok a kérdések, amelyek 20 évvel ezelőtt is ismertek voltak, ma is itt tornyosulnak előttünk.

Szólítom közös lelkiismeretünket, mert a 20 évvel ezelőtti kérdőjelek a szemünk láttára egyenesednek felkiáltójelekké! Tegyük fel a kérdést magunknak, megtettünk-e minden tőlünk telhetőt?

A tények riasztó képet vetítenek elénk.

Az emberiség az elmúlt öt évtizedben több erőforrást fogyasztott el, mint egész eddigi történelme során. Az 1980-as évek vége óta az emberiség ökológiai lábnyoma meghaladja a Föld biológiai kapacitását.

Földünk növekvő népessége, ipari civilizációnk globális fejlődése ebben a formában fenntarthatatlan.