Tisztelt Emlékezők!
Ahol az emberi élet már mit sem ér, ott kezdődik a számkivetettség, ott kezdődik a sorstalanság. Márpedig mit ért, mennyit is érhetett az emberi élet a gázkamrák árnyékában? A semminél is kevesebbet.
A haláltáborokban az élet kioltásához nem kellett semmilyen ok, de elég volt bármilyen indok. A halál itt nem sajnálatos következmény, hanem a koncentrációs táborok létezésének egyetlen célja és kívánatos eredménye. Bár a haláltáborok működését a nácik mindvégig titokban tartották, már a háború éveiben sokak számára ismertté vált miféle infernális világ működik bennük.
Ezt az Auschwitz-jegyzőkönyv címen ismertté vált kordokumentum tette lehetővé, mely 1944-ben Magyarországra is eljutott. A többször kiegészített jegyzőkönyv alapját, mely kendőzetlen naturalizmussal írja le a koncentrációs táborban történteket, két Auschwitz-Birkenauból megszökött fogoly, Rudolf Vrba és Alfred Wetzler beszámolói adták.
Következzék most ebből két rövid, de annál megrendítőbb történetet.
Az egyik:
„Eckstein szeredi rabbi egy este késve érkezett a parancsfelolvasásra, mert erős hasmenés miatt WC-n volt. A szakaszvezető parancsára ezért kétszer fejjel lefelé mélyen belógatták a tábori WC nyílásába, utána hideg vízzel lelocsolták, majd agyonlőtték.”
A másik a gázkamrák világáról…
Az első krematóriumot 8000 krakkói zsidó elgázosításával és elégetésével „avatták fel” 1943. március elején. Erre az eseményre prominens vendégek érkeztek Berlinből, magas rangú tisztek és magas beosztású civilek. A krematórium vezetésével nagyon meg voltak elégedve, s gyakran néztek be a kémlelőlyukon keresztül a gázkamrába. Nagy elismeréssel szóltak az üzemről.”
