Elnök Asszony!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nincs időnk várni, ígéretek helyett cselekvésre van szükség – hallhattuk néhány órával ezelőtt Ban Ki Mun főtitkár úr intő szavait nem először. Párizs óta jó és rossz hírek egyaránt érkeztek a klímaváltozással kapcsolatban.
Rossz hír, hogy vannak országok, amelyek lassítani akarják a párizsi megállapodás végrehajtását, hezitálnak. Jó hír, hogy Kína és az Egyesült Államok másfél éven belül immáron harmadik megállapodását kötötte, és ahogy az imént hallhatták, Kína arra törekszik, hogy a párizsi megállapodást még az idén ratifikálja. Az amerikai külügyminiszter pedig szintén azt jelentette be, hogy az Egyesült Államok idén életbe akarja léptetni azt. Rossz hír, hogy a földfelszíni hőmérséklet gyorsabban emelkedik, mint akár csak Párizsban is gondoltuk. Jó hír, hogy 2015-ben, és ez már a második év volt egymás után, az energiatermeléshez kapcsolódó széndioxid-kibocsátás stagnált. Rossz hír, hogy mióta ember él a Földön, a korábbi évek drámai szennyezése következtében soha nem volt ilyen magas a légköri széndioxid koncentrációja. Jó hír, hogy tavaly kétszer annyi tőkét fektettek be a megújuló energiaforrásokba, mint a fosszilisokba.
A természet Párizs óta is nap mint nap figyelmeztet bennünket. Tavaly hőmérsékleti rekordok sora dőlt meg. Magyarországon például soha nem fordult elő korábban, hogy egy éven belül – egy nyáron – ötször kelljen hőségriadót elrendelni, tavaly ez is megtörtént. Az Antarktiszon gyorsabban olvad a jég, mint akár csak néhány évvel ezelőtt is számították. Mega aszály immáron négy éve Kaliforniában, felhőszakadás – nem nyelvbotlás – Szaúd-Arábiában, rekord árvizek az Egyesült Államoktól Európán keresztül Ázsia számos országában.
Ma a megnyitó ünnepségen több alkalommal láthattuk a párizsi megállapodás képeit, az öröm pillanatait. És azt kell, hogy mondjam, az öröm jogos, ünneplésre azonban nincs okunk. Arra pedig végképp nincs lehetőségünk és módunk, hogy a babérjainkon ücsörögjünk. Nem az ünneprontás szándékával, hanem inkább azzal a céllal, hogy Párizs lendületét – és nyugodtan mondhatom, hogy a mai nap, New York lendületét is – kihasználva menjünk tovább, lépjünk tovább azon az úton, amin néhány hónappal ezelőtt együtt elindultunk.
És ahhoz, hogy minél hamarabb célt érjünk, három javaslatot szeretnék az Önök figyelmébe ajánlani.
Az első: az a tíz ország, amelyik a legtöbb üvegházhatású gázt bocsátja ki, kezdjen mielőbb konzultációt arról, hogy a korábban tervezettnél nagyobb mértékben és gyorsabb ütemben hogyan tudják kibocsátásukat csökkenteni.
Párizsban a megállapodásunk nem terjedt ki a légiközlekedésre és a tengeri hajózásra. Ezért azt javaslom, hogy haladéktalanul be kell fejezni az időközben megkezdett tárgyalásokat a légiközlekedés kibocsátás-csökkentéséről, a tengeri hajózás esetében pedig mielőbb meg kell kezdeni ezeket a tárgyalásokat. Különben 20-30 év múlva a mostani kibocsátás háromszorosával kell számolni a mostani számítások szerint.
A harmadik javaslat pedig az energiatárolásra vonatkozik. Mindannyian tudjuk, hogy az egyik legnagyobb kihívása az emberiségnek, hogy hogyan tudja a fölös energiáját tárolni. Azt javaslom, hogy a G20 országcsoport, az OECD támogatásával gyorsítsuk fel a kutatásokat, hogy mielőbb hatékony, biztonságos, olcsó és fenntartható megoldást találjunk az energiatárolásra.
Barabási Albert László, Amerikában dolgozó magyar tudós mondotta: „az idő a legbecsesebb nem megújuló erőforrásunk”.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Jól kell gazdálkodnunk ezzel az idővel, ezzel a nem megújuló becses erőforrással a következő hetekben, a következő hónapokban és a következő években.
Köszönöm, hogy meghallgattak.