Polgármester Urak!
Igazgató Asszony!
Kedves alsónémedi Vendégek!
Tisztelt Ócsaiak!
1848 nyarán Pest megye településein a toborzások hírére férfiak gyülekeztek az utcákon és a tereken. Földművesek, mesteremberek, dolgos polgárok. Valamennyien meghallották az első felelős magyar kormány üzenetét, amely így szólt:
„A hazának szent nevében szólítjuk fel a honnak minden polgárát, legyenek erősek és állhatatosak a hon és a szabadság iránti szeretetben…”.
Akik a köztereken gyülekeztek bizonyosan nem születtek hősnek. Csak szerették a hazát – erősen, állhatatosan.
És szerették a szabadságot, amely számukra most azt jelentette, hogy megszűnt az úrbér, az ősiség, az úriszék és a tized, felszabadultak a jobbágyok, közös lett a teherviselés, szabadabb a szó. És jelentette azt is, hogy megnyílt az út egy igazságosabb Magyarország felé.
Polgárrá válni: ez volt a tét. Történjék bármi, most nem elég otthon, munkával, tisztességgel, szorgalommal szeretni a hazát. Most menni kell, mindnyájunknak el kell menni.
A gyülekezők között akadtak szép számmal olyanok, akik aligha tudták, pontosan mi is zajlott márciusban Pesten. Nem foglalkoztak államügyekkel, nem ittak kávét a Pilvaxban, nem jártak a Múzeumkertben, nem várták izgatottan a bécsi küldötteket, és nem ők szabadították ki Táncsicsot sem.
De este, amikor egy becsülettel végigdolgozott nap után nyugovóra tértek, imáikba foglalták Magyarországot. Ők békességre, rendre és szabadságra vágytak. Nekik a haza volt minden előtt.
Itt, Ócsán még a templomtetőre szánt gyűjtés adományait is megkapták a nemzetőrök – a nehezen összeszedett pénzt a közösség ajánlotta fel. Az ócsaiak úgy gondolták, hogy ha a templom falain túl, az Isten szabad ege alatt nincs igazi szabadság, a tető sem védheti meg őket semmitől. Ha pedig a hazával együtt szabadok lesznek, ha lesz hozzá közös akarat, jut majd a tetőre is.
A szomszédos Alsónémedi sem volt kevésbé szorgalmas az újoncállításban. Az ott élők hazafias elszántságát egy fiatal tanító, a település helyettes jegyzője, Halászy Károly szította.
Halászy már tavasszal lelkesítő beszédet tartott, hirdette a forradalom eredményeként kiharcolt vívmányokat, a hűbéri viszonyoktól megszabadult ország új törvényekkel megalapozott, nemzeti útját. Érezte, hogy ami történik, jó irányba fordítja a magyarság szekerét. Oda, ahol egy önálló nemzet túllép régi, rossz szokásain, és a maga erejéből boldogul. A saját álmait valósítja meg, fejlődik, tehetségében kiteljesedik, okosan változik. Megőriz minden jó hagyományt, de elveti azt, ami visszahúz.
S ha az uralkodó nem tartja be a saját maga szentesítette törvényeket, akkor a magyaroknak joguk van arra, hogy fegyverrel álljanak ellen a hitszegésnek, törvénysértésnek.
Halászy Károly lelkesítő szavai nyomán Alsónémedi példásan sok önkéntest állított ki. Vele együtt 404-et.
Mintha csak róluk szólt volna Arany János Nemzetőr-dala:
„Nem kerestek engemet kötéllel;
Zászló alá magam csaptam én fel:
Szülőanyám, te szép Magyarország,
Hogyne lennék holtig igaz hozzád!”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Alig egy esztendő múltán a szabadságharc a túlerővel szemben elbukott. Hazafiak ezrei haltak hősi halált a csatákban, vagy tértek sebesülten haza. Sokan bujdosni kényszerültek.
1849 júliusában már egészen más lelkülettel figyelték a csapatmozgásokat Alsónémedi és Ócsa polgárai. Immáron nem az aggodalom ült a tekintetekben, hanem a félelem. Aki vette a bátorságot, hogy kimerészkedjen házából, annak azt kellett látnia, hogy a község bíróját, Garai Ferencet 100 botütés kíséretében hajtják végig a főutcán. Bűne az volt, hogy nem gondoskodott az átvonuló császári csapatok igényeinek megfelelő ellátásáról.
