Noszlopy Gáspár Világos után sem volt hajlandó letenni a fegyvert. Sorsa ekkor válik igazán regényessé.
Kalandfilmbe illő történetté, amilyet csak a legjobb forgatókönyvíró, azaz maga az élet képes megalkotni. Előbb a Bakonyba veszi be magát, majd bujdosó szabadcsapatot szervez. Haynau hónapokig tartó ádáz hajtóvadászatot indít ellenük. Elővigyázatosságával és furfangos észjárásával azonban minduntalan túljár üldözői eszén.
Megannyiszor borsot tör a levert szabadságharc fölött tort ülő császári erők orra alá. Üldözése hónapokon át tart, vérdíjat tűznek ki fejére, mígnem 1850 áprilisában elfogják.
Hadbíróság elé állítják. Biztos halál vár rá. De Noszlopynak még az ítélethirdetés előtt sikerül megszöknie. És ezzel kezdetét veszi újabb hosszú és kalandos bujdosása…
A következő években különböző álneveken bukkan fel, megfordul Somogyban, Hevesben, Békésben, Pesten, Kecskeméten, a Tisza-vidéken és a Duna mentén…
Sokan segítik a bujdosásban, és sikerrel kerüli el a neki állított kelepcéket. Életének e regényes korszakát legendák övezik, melyek egyszerre szólnak hősiességről és leleményességről. Arról, hogy miként készült a fegyveres felkelésre, és arról is, hogy az alkotmány helyreállítása érdekében még Ferenc József fogságba ejtését is tervbe vette…
Lehet, hogy nem minden igaz a róla fennmaradt legendákból. De az bizonyos, hogy a hősies gerillaharc és megannyi üldöztetés, a titkos szervezkedések, konspirációk és csodás menekülések éveken át tartó időszakának egy árulás vet véget.
A császári csendőrök ily módon értesülnek Noszlopy pesti rejtekhelyéről, és 1852. november 16-án egy jól előkészített rajtaütés keretében sikerül őt és segítőtársait letartóztatni a Bástya utcai Vay-házban.
A császári udvar ezúttal semmit sem bíz a véletlenre. Hatalmas készültség mellett, szoros őrizetben Bécsbe hurcolják. Hosszas vallatást kell elszenvednie. Társairól, segítőiről és terveiről azonban semmit sem tudnak kiszedni belőle.
A fejére kimondott halálos ítéletet 1853 március 3-án Pesten hajtják végre. Hóhérai az egykori Újépületnek nevezett kaszárnya udvarán vezetik bitófa alá, ahol végig kell néznie két egykori segítője és barátja, Sárközy Aurél és Jubál Károly kivégzését.
E megrendítő pillanatok történetéről annyit tudunk, hogy Noszlopy Gáspár bátor hazafihoz illő méltósággal fogadta sorsát.
Azzal a bátorsággal, amely már 1849-ben tett önvallomásából is kiderül. „Én a forradalom embere vagyok, s mint ilyen halok is meg!” – mondta akkor. A bitófa árnyékában sem gondolhatta másképp.
Kortársai olyan honfitársukat tisztelték személyében, akiről későbbi életrajzírója, Borsi Darázs József méltán jegyzi meg: „Szerencsésen egyesült benne Kossuth szónoki tehetsége, Gábor Áron találékonysága és Bem taktikai, rögtönző készsége.”
Noszlopy Gáspár nem született hősnek, nem született politikusnak, nem született katonának. Mégis történelmünk egyik legszebb és legtöbb hősiességet kívánó időszakában mutatott példát arra, hogy mit jelent embernek, hazafinak, a szabadságharc megalkuvást nem tűrő honvédtisztjének, magyarnak lenni.
Noszlopy Gáspár ott van 1848-as forradalmunk legnagyobb alakjainak panteonjában.
Emléke legyen áldott.
