Batthyány később indult és kevesebbre jutott, mint Széchenyi. Csendesebb volt Petőfinél, mérsékeltebb Kossuthnál. És évtizedekkel kevesebb időt kapott a sorstól az alkotó munkára, mint Deák. Nem volt sem sugárzó egyéniség, sem nagyhatású szónok. Híján volt azon tulajdonságoknak, amelyekkel könnyű megnyerni a tömegek bizalmát. Nem írt útmutató téziseket, és nem mondott zajos tetszést kiváltó beszédeket. Amikor magyarul megszólalt, mondatain érződött a kései tanulásból eredő bizonytalanság.
De tettrekészsége, szívós munkabírása és határozottsága mégis hatékony, elismert vezetővé tette, államférfivá érlelte. A közös célt képviselte ott, ahol a célhoz vezető eszközökről mindenki mást gondolt. Amikor pedig úgy érezte, hogy az uralkodóval való együttműködés lehetetlenné vált, és az események háborúba sodorják az országot, lemondott hivataláról.
Miután belátta, hogy Bécs nem tartja magát a törvényhez, és Magyarországnak meg kell védenie magát, kész volt fegyvert fogni – csak egy baleset akadályozta meg abban, hogy ezt valóban megtegye.
Ha elhiszi Deák intelmét, hogy nem számíthat kegyelemre, és megszökik, az emigrációban új politikai közösséget szervezhetett volna. Később talán együtt érhették volna el a kiegyezést.
De ő másként gondolkodott. Hitt a törvényben, hitt a jogban. A végsőkig bízott abban, hogy tisztességes eljárásban nem ítélhetik halálra. És egy ártatlannak a börtön kevésbé szégyenletes, mint a menekülés.
Mások az egyéniségükkel írták be nevüket a történelembe. Batthyány a sorsában vált eggyé a közjóval.
Azon a 170 esztendővel ezelőtti október 6-án örökre osztozott az aradi tizenhármakkal.
Nekünk, akik ma fejet hajtunk előtte, az a feladatunk, hogy Batthyány Lajos életművét, hűségét, bátorságát közös örökségünk részeként megőrizzük. Batthyány élete és halála ünnepeken és hétköznapokon figyelmeztessen minket, mekkora érték a szabadságunk, a függetlenségünk.
Figyelmeztessen, hogy voltak sokan – eleink között sokan voltak –, akik tétovázás nélkül az életüket adták érte.
170 év telt el a gyilkos sortűz óta.
Az első magyar miniszterelnök emléke előtt tisztelegve, Batthyány Lajos legjobb barátját Teleki Lászlót idézve mondjuk: „…emléked élni fog az utolsó magyar legutolsó lélegzetvételéig”.
