– Hogyan átalakítsuk át közgazdasági szemléletünket, hogy képesek legyünk mérlegre tenni („beszámítani”) a cégek működése során felhasznált, előállított vagy elpusztított valamennyi értéket?
– Miként lehetne felgyorsítani a zöld finanszírozás terjedését, ezzel is növelve a fenntarthatósági céljainkat szolgáló befektetéseket?
– Rendelkezésre áll-e a kellő tudás az egyetemekről most kikerülő fiatal menedzsereinknél, hogy a részvényesi és a társadalmi elvárást összeegyeztessék?
– Készen állnak-e Önök arra, hogy az anyag- és energiaforgalomban, a környezeti lábnyom csökkentésében a kommunikációs sikereikhez hasonló eredményeket elérjenek el?
– Mit kívánnak tenni az Önök cégei annak érdekében, hogy Magyarország 2030-ra – a 30 évvel ezelőtti kibocsátási szinthez képest – legalább 55%-kal kisebb mutatóval rendelkezzen. És hogy 2050-re klímasemlegesen tudjunk működni?
– Hogyan oldjuk meg a XXI. század legnagyobb kihívását: egyre több ember számára, egyre rosszabb minőségű termőtalajon, egyre szeszélyesebb időjárási és csapadékviszonyok mellett megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszert termelni?
– A világ divatipara a globális CO2-kibocsátás közel 10%-ért felel. Ez több, mint a hajók és a repülők együttes emissziója. Ráadásul a divatipar annyi vizet használ egy évben, mint amennyi ugyanezen az idő alatt a Nílusból a Földközi-tengerbe ömlik. Lehet-e csökkenteni ennek az iparágnak az ökológiai lábnyomát, miközben a népesség száma emelkedik, az emberek ruhatára pedig bővül?
– Évente fejenként 46 kiló műanyagot használunk el, szemben az 1970-es évekkel, amikor még csak 2 kilónál jártunk. Ráadásul 91%-át nem hasznosítjuk újra. Ezért az újabb műanyagokat ismét olajból kell előállítanunk. Hogyan tudjuk az újrahasznosítás arányát rövid idő alatt 90 % fölé emelni?
Elméleti és gyakorlati kérdések. A válaszok egyaránt meghatározzák az Önök, gyermekeik, és cégeik jövőjét. Az idő sürget, számos területen már most látjuk, hogy az erőforrások végesek.
William Nordhaus közgazdasági Nobel-díja átvételekor a következőket mondta: „A klímaváltozás a gazdasági növekedés káros mellékhatása, amit a közgazdaságtan külső hatásként vagy externáliaként ismer. (…) Ha ezeket az externáliákat nem számítjuk be (nullára árazzuk), akkor ezért társadalmi szinten fogunk nagyon magas árat fizetni.”
Nemcsak a kormányokon, de Önökön is múlik, hogy az az ár, amit néhány cég felelőtlen magatartása miatt a társadalomnak (mindannyiunknak) kell megfizetni, a lehető legkisebb legyen.
Izgalmas vitát, érdekfeszítő kérdéseket, jó válaszokat, eredményes tanácskozást kívánok mindnyájuknak!
