Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az elmúlt 100 év legnagyobb világjárványa a második világháború óta nem látott mértékű recesszióba taszította a világgazdaságot.
2020 mindannyiunknak sokáig emlékezetes marad. Rövid idő alatt kereskedelmi láncok szakadtak szét, ipari és szolgáltató szektorok álltak le, meglódult a munkanélküliség, gyorsan emelkedni kezdtek a szuverén és vállalati adósságok. Egy év alatt fizetésképtelenné vált öt feltörekvő gazdaság. Az élelmiszerárak megugrását követően pedig több száz millióval emelkedett a világban az alultápláltak és a mélyszegénységben élők száma. Számos országban nőtt a társadalmi bizonytalanság, kormányok sora bukott meg.
Akik jobban állták a megpróbáltatásokat, azoknak könnyebb lesz a válságból való kibontakozás.
Nehéz lenne vitatni: történelmi időket élünk. A járvány idején kevesekben tudatosodott, hogy a földfelszín átlaghőmérséklete 2020-ban – holtversenyben a 2016-os évvel – az eddigi legmelegebb volt, amióta erről napi statisztikákat vezetünk. És ha igazak a tudósok becslései, akkor 120 ezer éve – a neandervölgyi ősember kora óta – nem volt olyan meleg év, mint a tavalyi. Tehát a homo sapiens történetében mi vagyunk az a generáció, amelyik a legmelegebb klímát tapasztalja meg.
A Munich Re viszontbiztosító adatai szerint 2020-ban a természeti katasztrófák 210 milliárd dollár kárt okoztak világszerte. Ez jelentősen meghaladja 2019 166 milliárd dolláros kárértékét, és a károk 30 éves, inflációval kiigazított 150 milliárd dolláros átlagát is. (És ez csak a biztosítással fedezett kár.)
Önök jól tudják, hogy nem pusztán „klímaproblémáról” beszélünk. A világgazdaság utóbbi 70 éves működésének több súlyos következménye van. A biodiverzitás hanyatlása, a fogyasztható vízkészletek szűkössé válása és elszennyezése, termőtalajok elvesztése, hulladékhegyek felhalmozódása, a társadalmakon belüli és az országok közötti esélyegyenlőtlenségek növekedése.
Mindez azt mutatja, hogy gazdasági működésünk alapvető – a fenntarthatóság szempontjait figyelembe vevő – újragondolására kell törekednünk. Nem szorongásra, nem jelszavakra, de nem is a teendők bagatellizálására van szükségünk, hanem tudományosan megalapozott, a valós tényekből kiinduló, a társadalmak teherbíró képességével számoló „újratervezésre”. Ahol a technológiaváltás, az együttműködési készség éppúgy kulcsfontosságú, mint a „dobd el” kultúrát tápláló gazdasági modelltől a hulladékmentes működést megcélzó, körforgásos gazdaságra való átállás.
Mi teheti vonzóvá egy menedzser számára ezt az „újratervezést”?
Egyre több ember számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a klímaváltozás lassítása – tágabb értelemben a fenntarthatósági fordulat – jó üzlet. A világon sosem költöttek többet tiszta technológiákra mint 2020-ban. Beleértve a megújuló energiaforrásokat, az elektromos autókat is. A Bloomberg New Energy Finance adatai szerint tavaly globális szinten 501 milliárd USD-t fektettek be CO2-mentes technológiákba. 9%-kal többet, mint egy évvel korábban. Pedig a világgazdaság összességében zsugorodott.
Jól mutatja a szennyező technológiák felől a tiszta technológiák felé zajló átrendeződést, hogy tavaly októberben fordult elő először, hogy a több mint 100 éves múltra visszatekintő amerikai olajóriás – az ExxonMobil – piaci értékét felülmúlta a sokak számára ismeretlen NextEra vállalat, amely a világ egyik legnagyobb szélturbina- és napelem gyártója.
Az elmúlt évtized a stratégiák kidolgozásának, egyezmények megkötésének, célok kitűzésének, alapvető szabályok elfogadásának időszaka volt. Ezek zömmel a kormányok, nemzetközi szervezetek feladatkörébe esnek. Bár a piaci szabályzás még sok új elemet tartogat, ma már a megvalósítás időszakában járunk.
Menedzserek a Társadalomért – Fókuszban a Jövő.
Mi más lehet egy ilyen tanácskozás középpontjában, mint a felelősség vállalásának kérdése? A konferencia tematikájához igazodva, kérdésekkel fordulok Önökhöz, remélve, hogy a tanácskozás végére előremutató válaszok születnek:
