Az egyre fagyosabb decemberi időjárás és a fenyegetések ellenére az emberek újra és újra az utcára mentek. A hatalom válasza pedig világos üzenet volt. Mától kezdve lövünk – adta ki a parancsot Marosán György.
És lőttek Salgótarjánban, Miskolcon, Egerben, Gyomán, Zalaegerszegen, Gyulán és Hódmezővásárhelyen. Mégis sokan érezték úgy, hogy a forradalom folytatható, újrakezdhető. Budapest romokban hevert, de a romos falakon megjelent a három betűből álló üzenet: M.Ú.K. Márciusban újra kezdjük.
Tisztelt Megemlékezők!
A sors szeszélye folytán ez a város – Melbourne – Budapesttől sok ezer kilométerre akkor lett a forradalom egyik fontos helyszíne, amikor már egyre ritkábban szólaltak meg az ellenállók fegyverei.
Az olimpiára – különösen a magyar sportolók küzdelmeire – a forradalom leverése rányomta bélyegét.
Itt Melbourne-ben az idősebbek máig beszélnek a magyar-szovjet vízilabdamérkőzésről, ahol a közönség egy emberként biztatta a magyarokat. A nézők nemcsak a versenyzőket látták, hanem mögöttük a szabadságszeretetből, bátorságból példát adó nemzetet is. A forradalom védjegyévé vált, középen lukas zászlókat lengetve fejezték ki együttérzésüket, szolidaritásukat a nézőtéren ülők.
Tudta mindenki, hogy nem lehet a Budapest utcáit fölszántó szovjet harckocsik gyilkos tüzét a melbourne-i medence vizében viszonozni. Mégis azzal a tudattal harcolt a magyar csapat, hogy győzelmük üzenet lehet. Üzenet haza és üzenet a nagyvilágnak. Nekik győzniük kellett, és győztek is.
A világ megértette a magyar sportolók üzenetét: egyenlő feltételek mellett azok is győzhetnek, akiknek ezt a történelem véres küzdőterein az aktuális világhatalmi érdekek nem engedik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Akik 1956 után szétszóródtak a nagyvilágban, nem egy nemzetet, hanem a népet ellenségének tekintő államot hagyták el. Sokfelé fogadták őket örömmel, segítették őket új hazájukban. Máig hálásak vagyunk az akkor megelőlegezett bizalomért, és büszkék vagyunk arra, amit ezek a magyarok adtak a befogadó államoknak.
És büszkék vagyunk arra is, hogy megőrizték magyarságukat, hogy gyerekeiket magyarnak nevelték, és utódaik generációi is kötődnek szüleik, nagyszüleik távoli hazájához. Büszkék vagyunk arra, hogy megőrizték hitüket, ápolják hagyományaikat és minden évben itt, Melbourne-ben is segítik átélni az élményt, amit 1956-ban Szabó Lőrinc így foglalt össze:
„Tíz nap szabadság? Tizenegy! / Csók, szívre minden pillanat! / És nem volt többé szégyen az, / hogy a magyar nép fia vagy.”
