Kálvin János mondta egyszer egy karácsonyi prédikációjában, hogy: „A legmagasabb bölcsességre akkor jutunk el, ha az egyszerű pásztoroktól tanulunk. Mert ugyan mire mennénk, ha a világ minden bölcsességét a fejünkben hordoznánk, de hiányozna belőlünk az az élet, amiben minden bölcsesség és gazdagság rejlik…”
Eminenciás Bíboros Úr!
Excellenciás Érsek és Püspök Urak!
Főtisztelendő és Főtiszteletű Püspök Urak!
Tisztelt Elnök és Rabbi Urak!
Miniszterelnök Úr, Házelnök Úr, Miniszter Úr!
Valahányszor így, advent idején egy asztalhoz ülünk, voltaképpen az életet ünnepeljük. Karácsony titka maga az élet, amelyet pusztán az eszünkre hagyatkozva felfogni nehezebb, mint lélekkel közel kerülni hozzá.
Ezért az év végi számadásaink is valahogy úgy kellene, hogy kezdődjenek: vajon mennyire szolgáltuk idén az életet? Tudtunk-e példát adni az élet tiszteletére és megbecsülésére? Megláttuk-e a hozzánk közel állók küzdelmét, az emberiség közös gondjait? Tettünk-e valamit a leginkább elesettekért?
Ahhoz, hogy gyógyítsuk a sebeket, oldjuk az emberek magányát, meglássuk a szükséget, elkötelezett egyház, tevékeny közösség és sok-sok igaz ember kell. Hogy legyen, aki – Luther Márton szavait idézve – „a szeretetnek ezeket a munkáit elvégezze”.
Advent idején különös hálával gondolunk arra, hogy a magyarországi egyházak nemcsak hirdetői, hanem eltökélt „munkásai” is a szeretetnek.
Bármennyit változott is a világ, a megváltó szeretet utáni vágyakozásunk semmit sem csökkent. Az egyházak intézményeik révén mutatják meg, hogy hitük szeretetet közvetít, gyógyít, irgalmaz.
És aligha van alkalmasabb idő az adventnél annak megértésére, hogy az egyes felekezetek az eltérő tanítás mellett ugyanazt a felelősséget érzik az ember, az emberi élet iránt. Köszönet illeti munkájukat, amikor azon dolgoznak, hogy az ember ne maradjon teljesen magára. Vannak kitüntetett idők, amikor ez a munka még élesebben látszik: advent éppen ilyen különleges idő.
És ilyen volt a katolikus egyház által meghirdetett irgalmasság éve is, amely azt üzente (Ferenc pápát idézem), hogy „az irgalmasság nem »jótékonykodás« és nem puszta szentimentalizmus”, hanem elsősorban „életprogram”.
És ilyen kitüntetett idő lesz a reformáció éve is, amikor még láthatóbba válik, hogy az egyházak működése természetes módon túlmutat saját közösségeik keretein, és az egész társadalom humán erőforrása lehet.
Kedves Vendégeink!
Ahogy minden emlékév, minden jubileum, úgy minden ünnep, minden meggyújtott adventi vagy hanukagyertya alkalmas rá, hogy valódi fényt hozzon, és bizakodóbbá, reménytelibbé tegye az életet.
A naptári év lassan a végéhez ér, és a háromszéki székelyek tudni vélik, hogy az új esztendő időjárása attól is függ, vajon karácsony napja, december 25. a hét melyik napjára esik. Kevéssé tudományos, de annál biztatóbb, hogy a népi hagyomány úgy tartja: ha vasárnapra – ahogy idén is −, akkor jó tél, mérsékelt tavasz, szeles nyár várható, minden bőven terem, a jószág szapora lesz.
Hogy ne hagyatkozzunk pusztán a népi bölcsességre és a jóslásra, kérem Önöket, segítsék a jövőben is – ahogy eddig – imáikkal, szolgálatukkal nemzetünk erőfeszítéseit, a magyarok újabb esztendejét.
Erdő Péter bíboros urat pedig megkérem, mondjon áldást adventi együttlétünkre, ünnepi asztalunkra!