Mindennél pontosabb képet alkothatunk Mindszenty jelleméről, világlátásáról, emberi kiállásáról a Nagy Imre kérésére 1956. november 3-án, élő adásban elmondott rádióbeszédéből. Így kezdődik:
„Igen gyakori mostanában annak a hangsúlyozása, hogy a nyilatkozó a múlttal szakítva őszintén beszél. Én ezt így nem mondhatom: nem kell szakítanom múltammal. Isten irgalmából ugyanaz vagyok, mint aki voltam bebörtönzésem előtt.
Ugyanazzal a testi és szellemi épséggel állok meggyőződésem mellett, mint nyolc éve, bár a fogság megviselt.
Azt sem mondhatom, hogy most már őszintén beszélek, mert én mindig őszintén beszéltem; vagyis kertelés nélkül mondtam azt, amit igaznak és helyesnek tartok.”
Világos beszéd ez, amely egyértelműen rögzíti, olyan ember mondja e szavakat, aki lelkiismerete belső parancsát követi. A beszéd így folytatódik:
„Most történt először a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli. Mi meg vagyunk illetődve, s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja ügyét. A Gondviselést látjuk benne, amely a külföld szolidaritása által valósul meg úgy, ahogy himnuszunk zengi: Isten, áldd meg a magyart… Nyújts feléje védő kart.
Himnuszunk így folytatódik: ha küzd ellenséggel. De mi rendkívül súlyos helyzetünkben is azt reméljük, hogy nincsen ellenségünk. Mi sem vagyunk ellenségei senkinek sem. Minden néppel és országgal barátságban akarunk élni.”
Tanulságos szavak. Higgadtak, bölcsek, ma is megfontolásra méltóak. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy elhangzásuk idején is ropognak a fegyverek, Kádár és Münnich már Moszkvában tárgyal, Magyarországon pedig gőzerővel folynak a szovjet csapatösszevonások.
De tanulságos a beszéd folytatása is:
„…tudja meg mindenki az országban, hogy a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc.
1945-től egy vesztett, számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a tagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegét ütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén.
A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől.”
