Tisztelt Elnök Úr, Professzor Hölgyek és Urak!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Lovász László akadémiai elnök úr az imént arról tájékoztatott bennünket, hogy három témában indít a Magyar Tudományos Akadémia átfogó programot, és ezek egyike a víz. Arról is beszélt, hogy a különböző részterületek kutatócsoportjainak együttműködésére lesz szükség. Utalt arra, hogy egy héttel ezelőtt Orbán Viktor miniszterelnök úr volt az Önök vendége, és szintén a tudomány és a politika együttműködéséről beszélt, valamint azt mondta, hogy a klímaváltozás – különösen a Kárpát-medencében – az előttünk álló időszak egyik legnagyobb kihívása. A miniszterelnöki beszéd és az iménti elnöki köszöntő kulcsszavai a klímaváltozás, a víz és együttműködés voltak.
Ha megengedik, most kicsit kilépek a protokolláris beszéd kereteiből: elnök urat korábban megkérdeztem erről, tehát gyakorlatilag elnök úr engedélyével szeretnék Önöknek, akadémikusoknak, tudósoknak egy találós kérdést feltenni. Ha tudja valaki a helyes választ, ne mondja hangosan, legyen szíves, hanem súgja meg a szomszédjának. Egy idézetet fognak hallani: „Az eredményeim régóta megvannak, már csak azt nem tudom, hogy jussak el hozzájuk.” A kérdés: ki mondta ezt?
Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim! A körünkben jelen lévő és hamarosan utánam szóló Szöllősi-Nagy András professzor úr egyik tanulmányában olvastam, hogy a klímaváltozás hatásainak 80 százaléka vízzel összefüggő, vizes természetű dolog. Ugyancsak tőle tudom, hogy a hidrológiai ciklus olyan mértékben gyorsult fel a kék bolygón, hogy ma már nem felhők, hanem folyók vannak felettünk. Vagy – plasztikusabban fogalmazva – felhőcunamik. Tudjuk, hogy az egy főre jutó édesvíz mennyisége jelentősen csökkent. Mértéke ma már több mint 30 országban a kritikusnak tekintett 1000 m³/fő/év alatt van.
Tudjuk, hogy 2050-re több mint 9 milliárd ember lesz a Földön, háromnegyedük ráadásul városlakó. Megállíthatatlannak tűnik a gigapoliszok burjánzása, a termőföldek pusztulása, az esőerdők irtása. A felszíni vizek 90 százaléka tisztítás nélkül nem alkalmas közvetlen emberi fogyasztásra.
Az ázsiai, afrikai, közép- és dél-amerikai városok vízvezetékeiből többnyire olyan folyadék kerül a poharunkba, ami nem az élet, hanem a betegség forrása. Egyre kevesebb jó minőségű vízből egyre több embert kellene ivóvízzel ellátni, és egyre több ember élelmiszerigényét kellene kielégíteni.
A helyzet – és itt a megfejtés a találós kérdésre – erősen hasonlít Carl Friedrich Gauss matematikus több mint 100 évvel ezelőtti dilemmájához, aki a következőt mondta: „Az eredményeim régóta megvannak, már csak azt nem tudom, hogyan jussak el hozzájuk.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nem volt törvényszerű, hogy az emberiség ilyen nehéz helyzetbe jusson, mint amiben ma van. A tudomány már régóta figyelmeztet. 44 éve – amikor A növekedés határa című tanulmány megjelent – tudjuk, hogy természeti erőforrásaink végesek, hogy amit ma felélünk, annak egy részét gyermekeinktől, unokáinktól vesszük el, önző módon.
20 évvel később a riói Föld-csúcstalálkozón már arról volt szó, hogy a csapdából – amibe addigra jutottunk – van kiút. A fenntartható vízgazdálkodás mindenki számára kívánatos céllá vált, hosszú ideig mégsem történt semmi. A tudomány képviselői közel fél évszázaddal ezelőtt elkezdtek udvariasan kopogtatni a politikai döntéshozók ajtaján. Közel 25 éve már dörömböltek az ajtón. Mára pedig eljutottunk oda, hogy az ajtót be kell törni. A négy évtizede megjósolt jövő ugyanis megérkezett. Nincs idő a további halogatásra, véget kell vetni a tudományos udvariaskodásnak, véget kell vetni a közhelyes politikai beszédnek, véget kell vetni a probléma szőnyeg alá söprésének.
Már csak azért is, mert a klímaváltozáshoz kötődő, vízzel összefüggő, korábban a tudomány által is helyinek érzékelt gondjaink már nem lokális, még csak nem is regionális jellegűek – minden globális problémává vált. Csak egyetlen példát hadd említsek Önöknek. A több éves aszályok súlyos következményeit látjuk Kaliforniától Venezuelán át Etiópiáig és Szíriáig. Az emberi tragédiákon túl mindennek az adott térségen messze túlmutató gazdasági, politikai és migrációs következményei is vannak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarország a szerencsésebb országok közé tartozik. Ez még akkor is így van, ha tudjuk, hogy a Kápát-medence klímája jóval sérülékenyebb Európa többi részénél. És vizünk a legbecsesebb kincsünk. Vízzel kapcsolatos tudásunk pedig az egyik legértékesebb erőforrásunk. Ezért is örülök annak, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elindította ezt a projektet. Azokat a célokat, amelyről Önök múlt héten döntöttek, csak helyeselni tudom: a víztudományi integráció folytatása, egy víztudományi intézet létrehozása, egységes, szabadon hozzáférhető adatbázisok felépítése, egy országos meteorológiai és hidrológiai szolgálat létrehozása. Mind kívánatos cél.
