Beszédek
2018. augusztus 20.

Áder János köztársasági elnök beszéde a Magyar Szent István Rend ünnepélyes átadásán

A Föld kering a Nap körül. Minden anyag atomokból áll. Az élőlények tulajdonságait gének örökítik. A legendabeli Trója valóságos város volt.

Tisztelt Kitüntetett!
Kedves Vendégeink!

Ugyan kinek jutna ma eszébe megkérdőjelezni ezeket az állításokat?

Ma már ritkán gondolunk arra, hogy hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, amíg néhány okos, tehetséges és bátor ember (Kopernikusz, Mendel, Boltzmann, Schliemann) korszakalkotó felfedezéséből a lexikonok lapjaira kerülő – mindenki által közismertnek tekintett – tény lett. Amíg az elméletről kiderült, hogy az bizony maga az igazság.

Egy magyar orvos több mint 170 évvel ezelőtt napi munkája során arra a megállapításra jutott, hogy a klórmészoldattal végzett kézmosás életeket ment.

A kétszáz esztendeje született Semmelweis Ignác súlyos szakmai csatákat vállalt azzal, hogy kimondta: a halálos kimenetelű gyermekágyi lázért olyan fertőzés a felelős, amit a boncoló klinikai orvosok okoznak a szülő anyáknál.

Makacs hitetlenkedés, szakmai féltékenység, megrögzött szokások és puszta kényelem állta Semmelweis útját. Saját kollégái, Európa vezető szakemberei sem hittek neki.

Az általa Magyarországon vezetett szülészeten mégis kötelezővé tette a megelőző hatású fertőtlenítő kézmosást. Az a tudat munkált benne, hogy nem a maga igazáért harcol, hanem az egyetlen közös igazságért.

Hírnévre, dicsőségre nem vágyott. Lelkiismerete mondatta vele: „…az igazságot az összes érdekeltnek tudomására kell hozni.”

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Szent István Rendet évről évre olyan kiváló magyarok kapják, akik tehetségükkel és munkájukkal, adottságaikkal és szorgalmukkal a maguk egyéni útját járva igazságokra találnak. Valamire, ami közös dicsőségünkre válik. Valamire, ami sokak életére hatással van. Valamire, amit érdemes és szükséges az „érdekeltek” tudomására hozni.

Idei díjazottunk esetében az emberiség többszörösen is „érdekelt” az igazság keresésében, hiszen a kutatás tárgya az emberiség maga.

Idei díjazottunk: Demény Pál.

Népességkutató, demográfus. „Kutatási területe” mi magunk vagyunk: az ember és közösségei.

Miért születik valahol több gyermek, mint másutt? Milyen okai és következményei lehetnek, ha egy ország népessége rohamosan csökken, netán épp ellenkezőleg: ha erején felül növekszik? Milyen hatással van a társadalomra a kedvezőtlen kormegoszlás: ha valamely nemzedék aránytalanul nagyobb létszámú, mint a másik?

Demény Pál számára ok és következmény egyformán fontos. Egész életében választ keresett arra, hogy az ember legszemélyesebb döntése – családalapítás, gyermekvállalás – miként hat a nagyobb közösségre: egy népcsoportra, egy nemzetre, egy földrészre, egy történelmi korszakra.

Magyarországról indult és az Egyesült Államokban kiteljesedett pályája során mindvégig komolyan vette a Semmelweis-féle küldetést: hogy a megmért, megfigyelt, számosítható jelenségeknek életbe vágó tanulságai vannak, amelyeket minden érintettnek meg kell ismernie.

Könyveiben, több mint 100 publikációjában, különböző kutatások és nemzetközi együttműködések résztvevőjeként az adatokon túli eredmény érdekelte. A jövőre is érvényes igazság, amelyből az emberiség ráébredhet saját döntéseinek, változó értékrendjének gyakran drámai következményeire.

Demény Pál eredményekben és elismerésekben gazdag tudományos pályafutás birtokában ma önmagával szembesíti az immáron valóban vénséges Európát.

Az ő őszinte igazságkereső kérdése – miközben az öreg kontinens már érzi sajgó csontjaiban az egyre kevesebb gyermek hiányát –: lehetséges, hogy Európa túlélve megannyi kataklizmát, éppen a minden korábbinál hosszabb életet és nagyobb bőséget kínáló, békés jólét korában veszíti el reprodukciós képességét, és számolja fel lassanként önmagát?

Demény Pál szerteágazó tapasztalatai világosan megmutatják, hogy csak annak az európai nemzetnek lehet jövője, amely nem hagyatkozik külső forrásra, és önerejéből képes megújulni. Csak annak a nemzetnek van jövője, amely érzékeny szemlélettel el tudja érni, hogy megszülessenek a gyermekek, akikre a szüleik eredendően vágynak, s akik a közösség túlélését jelentik.

Tisztelt Professzor Úr!

Ön egyik írásában úgy fogalmazott, hogy a tartós és rohamos népességfogyás végső soron olyan, mint egy „kollektív nemzeti és civilizációs öngyilkosság”. Másutt pedig arról írt, „ha Európa más jövőt szeretne leszármazottai számára, a cselekvés órája nem sokáig halogatható.”

Ön tudja, milyen nehéz meggyőzni az embereket olyan veszélyekről, amelyek személy szerint és most azonnal látszólag nem fenyegetik.

Köszönjük, hogy mind a mai napig a tudomány tényeivel figyelmeztet minket: döntéseinket ne csak érzelmekkel, rövid távú politikai vagy gazdasági haszonnal mérjük. Válasszuk inkább a jövőt mércéül.

Életműve annak ékes bizonysága, hogy a népességtudomány célokat és érveket adhat a döntéshozók kezébe.

Kérem, hogy nemzetközi tekintélyével továbbra is segítsen nekünk, hogy tudomány és politika együtt szolgálhassa a közjót.

A mai napon a Szent István Rend átadásával szeretnénk elismerni világraszóló eredményeit. Ragaszkodását az igazsághoz. Az igazsághoz, amelyről Semmelweis Ignác is úgy gondolkodott, hogy kimondása „az emberiség iránti kötelesség”.