„Azok vagyunk, amit ismételten megteszünk.
A kiválóság ezért nem cselekedet, hanem szokás.”
Tisztelt Polgár Judit, tisztelt Eötvös Péter!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az első győzelem, az első eredmény, az első siker csupán egy mámoros ígéret. Beváltani csak az tudja, aki szívós munkával alkotó emberré válik. A tehetség felismeri és megérti a világ törvényszerűségeit. A géniusz viszont maga teremt új világot. Ehhez pedig nem elég egyetlen egyszer diadalmasan célba érni. A legkiválóbbak örökké úton vannak. Jól mondja Arisztotelész: a kiválóság ezért nem cselekedet, hanem szokás.
Márpedig akinek szokásává válik fordítani egyet a világ tengelyén, azzal együtt fordul a közösség sorsa is. Amit létrehoz, mindig másoknak is javára válik.
Mert hol is lennénk ma a 150 éve elhunyt Semmelweis Ignác elszántsága nélkül, aki nemcsak rájött az életmentő mozdulatra, de az értetlenség közepette is csökönyösen ragaszkodott hozzá, hogy az orvosok mossanak kezet?
Milyen fontos választásnak bizonyult Csontváry Kosztka Tivadar döntése, hogy otthagyja a gyógyszerészpultot! Az út, amit az első döntésétől kezdve, lángoló zsenialitásával végigjárt – az egyedi alkotói pálya – a magyar lélek számára őt is pótolhatatlanná tette.
És milyennek látnánk ma önmagunkat, ha Bartók Béla sosem indul el népzenegyűjtő útjaira? Személyes érdeklődése olyan tájakra vezette, ahonnan minden alkalommal továbbadandó tudással és ellenállhatatlan alkotóerővel tért haza.
Íme csak néhány áldott, sorsfordító döntés, amellyel végérvényesen megváltozott valakinek az élete: hogy aztán ezzel közös életünket változtassa meg. Életutak, amelyek által mi, magyarok más lélekkel, más tudással, más célokkal mentünk tovább.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A Szent István Rend hazánk legmagasabb kitüntetése. Olyanoknak nyújtjuk át, akiknek a tehetsége, az akarata, az elszántsága megváltoztatott minket.
Mert eredményeik közösség- és nemzetformáló erővel bírnak. Nemzetünk kiválóságai ők, akik világraszólót alkotnak. Úgy is mondhatnánk: „szokásukká vált” a siker.
A Szent István Rend idei kitüntetettjei mindketten tudják, hogy mindig van legalább két lépés, két lehetőség, két megoldás. És választani kell, újra meg újra.
„…a megérzésünk alapján választunk” – meséli Polgár Judit.
„…ahogy elfogadtam az utam, nem mehetek vissza egy másikra” – vallja Eötvös Péter.
Két kiválóság, két különböző egyéniség, más-más életút. Mégis, valami nagyon hasonlót mondanak el nekünk.
Polgár Judit megérzéseivel és jó döntéseivel sakkmesterek sokaságát hozta már zavarba. Kislánykora óta jókora lépéselőnyben volt a nemzetközi sakkvilág versenyzőnőivel szemben. Nagyon fiatalon állt a női világranglista élére. Képzeljünk csak magunk elé egy születő gyermeket, ahogy növekszik, iskolába megy, érettségizik, pályát választ, egyetemre jár, diplomát szerez, elhelyezkedik az első munkahelyén, talán már meg is házasodik. Ennyi minden beleférhet 26 hosszú esztendőbe! És pontosan ennyi éven át soha, senki nem tudta leküzdeni a távolságot, ami Polgár Judit és a többiek között volt! Nem is elégedett meg a női mezőnnyel, az abszolút élvonalat vette célba.
Olyan közegbe került, ahol a győzelmeknél is többre volt szükség: versenyről versenyre el kellett fogadtatnia magát. A vereséget rosszul viselő, kezüket nem nyújtó és fejüket szó szerint a falba verő ellenfelek – meglett férfiak – idővel megtanulták komolyan venni és tisztelni a tizen-, majd huszonéves magyar leányt.
Sikerei a tehetség diadaláról szólnak: arról, hogy a kereteket szétrobbantó képesség nemre és korra való tekintet nélkül utat tör magának.
