Három a magyar igazság, tartja a magyar mondás. No, meg egy a ráadás.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Most kezdődő tanácskozásuk témáit figyelve, négy szó jutott eszembe. Szemléletváltás, eszközök, finanszírozás, együttműködés.
Négy szó, négy idézet, négy kérdéscsokor.
Szemléletváltás.
William Nordhaus a közgazdasági Nobel-díj átvételekor a következőket mondta: „A klímaváltozás, a gazdasági növekedés káros mellékhatása, amit a közgazdaságtan külső hatásként vagy externáliaként ismer. (…) Ha ezeket az externáliákat nem számítjuk be (nullára árazzuk), akkor ezért társadalmi szinten fogunk nagyon magas árat fizetni.”
Mennyit ér a tiszta levegő, a föld termőképességének megőrzése, a mezőgazdasági, ipari felhasználásra, az emberi fogyasztásra alkalmas állapotban megőrzött víz? Miként lehet a gazdasági és politikai döntéshozókat ráébreszteni arra, hogy e három nélkülözhetetlen természeti tőke megóvásának vagy szennyezésének költségét a jövőbeni gazdasági tevékenységük során be kell számítaniuk?
Eszközök.
Charles Kettering, a villamos indítómotor feltalálója írta: „Ha egy problémát helyesen beazonosítasz, félig már meg is oldottad.”
Milyen eszközökre – új megközelítési módokra, az eddigitől eltérő gazdasági számításokra – lesz szükségünk ahhoz, hogy a környezeti, versenyképességi, jóléti, fenntarthatósági és társadalmi – alapvetően a társadalom stabilitását érintő – szempontokat egyidejűleg érvényesítsük?
Finanszírozás.
A 2006-os Stern jelentésben azt olvashatjuk, hogy „A gyorsuló klímaváltozás megfékezésének költsége a világ GDP-jének 1 százalékába kerülne, a probléma ignorálása viszont a GDP akár 20 százalékával is egyenértékű gazdasági károkat okozna.” Tíz évvel később Nicholas Stern egy interjúban a költségeket már inkább a GDP 2 százalékára becsülte.
Reálisnak tartják-e önök az Európai Bizottság számítását, miszerint a klímasemlegesség elérése érdekében a következő tíz évben – csak energetikai befektetésekkel számolva – évi 290 milliárd euró többletforrásra lesz szükségünk? Mik azok a finanszírozási formák, amik a kívánt cél elérését leginkább szolgálják?
Együttműködés.
John Fitzgerald Kennedytől származik a mondás: „Az életben annak van előnye, aki már akkor hozzákezd a problémák megoldásához, amikor mások még csak beszélnek róla.”
Mik azok az együttműködési formák – uniós, regionális, egy adott országon belüli –, amik segítik a járvány után a gazdaság talpra állását? És mit jelent a talpra állás? A régi formák újraélesztését, vagy alapvetően új szemlélet alkalmazását a gazdaságpolitikában?
Végül három megjegyzés.
1. Érdemes lenne pontos számításokat végezni a mostani járvány gazdasági, társadalmi kárairól, és ezt összevetni a fenntarthatósági fordulat várható költségeivel. Mert mi lesz akkor, ha a mostanihoz hasonló vagy annál súlyosabb járványok sokkal gyakrabban jelenek meg, mint az elmúlt évtizedekben?
2. A víz témája nem szerepel a mostani tanácskozáson, pedig fenntartható vízgazdálkodás nélkül nincs fenntartható gazdasági fordulat. Na és mindez mennyibe fog kerülni? Nem kellene végre a „szennyező fizet” elvét következetesen érvényesíteni? Sőt nem kellene végre a megelőzésre nagyobb figyelmet fordítani?
3. Az MNB szerzői csapata egy vaskos kötetbe foglalta össze a jövő fenntartható közgazdaságtanának alapvető kérdéseit.
Melyek a gazdasági növekedés ökológiai következményei?
Meddig és hogyan növekszik a világ népessége?
Hogyan tartsunk lépést a technológiával?
Milyen geopolitikai kihívások várnak ránk?
Mi a pénz szerepe a digitális korban?
A szerzők a kötet előszavában azt írják: „… hogy sorsfordító időkben nyitott, újszerű, olykor provokatív kérdésekkel és a kérdésekhez kapcsolódó gondolatokkal akarják végigvezetni az olvasót az előbbi témákon.”
Hasonló szellemi bátorságot kívánok a konferencia minden részvevőjének.