Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nagy szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önöket itt, a Sándor-palotában. Prőhle Gergely főigazgató úr az imént nem mondta, de lehet, hogy az ittlétük alatt az már elhangzott, hogy közel százan érkeztek 26 országból azok közül, akik azon fáradoznak – sokan már közülük hosszú-hosszú évek óta –, hogy a magyar verseket és a magyar prózát másokkal is megismertessék. Utoljára 40 évvel ezelőtt volt ilyen találkozó, akkor az Ady-centenárium jelentette az apropót. Most pedig – amint főigazgató úr is utalt rá – Arany János születésének 200. évfordulóját ünnepeltük március elején, és egy egész emlékévet szántunk az ő fantasztikus munkásságára való emlékezésnek.
Nyilván ismerik azt a mondást, hogy három a magyar igazság! A mai köszöntőmet három szó köré építettem: tisztelet, szeretet és nehézség.
Tisztelet. Az Önök elődei közül – akik szintén a magyar irodalom remekműveinek idegen nyelvre történő átültetésén fáradoztak – sokan tisztelettel szóltak a magyar nyelvről. Ove Berglund svéd orvos és műfordító a ’60-as években a következőket mondta: a magyar nyelv a logika csúcsterméke. Bernard Shaw pedig, akit egyébként nem kell Önöknek bemutatnom, azt mondta: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lett volna. A harmadik idézet Teller Edétől származik, aki ugyan magyar származású, de 95 évéből 70-et külföldön töltött. 1991-ben adott egy interjút, és beszámolt egy új felfedezéséről. Így szólt a rövid, egy mondatos értékelés: „új, jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, és az a magyar”. Remélem, ezzel senkit sem sértett meg Teller Ede.
A második szó: a szeretet. Talán Önök közül is ismerik néhányan Féliks Netz lengyel író történetét, aki még kisfiúként lengyel fordításban olvashatta a Pál utcai fiúkat. Idősebb korában író- és tanáremberként Márai Sándor műveivel kezdett foglalkozni, és az első mondat, amit Máraitól olvasott, így szólt: „Európában születtem, tehát hős vagyok”. Ez a mondat még inkább felkeltette érdeklődését Márai iránt, és aztán sok-sok évvel később, amikor megkérdezték tőle, hogy mi az oka ennek a különleges vonzódásnak, ennek a különleges szeretetnek Márai művei iránt, a következőket válaszolta: „Az elmúlt 25 évben az összes művét elolvastam. Minden reggel Máraival kezdtem a napot. A feleségem szerint ennek köszönhetően jobb ember lettem.”
A nehézség. Főigazgató úr utalt arra – és én is mondtam a köszöntőm elején –, hogy Arany János 200 éve született. Főigazgató úréktól kaptam az információt – most kiderül, hogy pontos volt-e vagy sem – a jelenlévők közül összesen ketten vagy hárman fordítottak csak Arany Jánost. Annak ellenére – és akkor szeretnék a többieknek is kedvet teremteni ahhoz, hogy ez ne így legyen –, hogy Arany János rendelkezett valamennyi költőnk közül a legnagyobb szókinccsel, és bámulatos szóképeket tudott alkotni. Talán tudják azt, hogy a Toldi című művével szinte üstökösként robbant be a magyar irodalomba – ezt a Petőfivel való barátsága és levelezése is tanúsítja. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy talán azért tartózkodnak, ódzkodnak Arany fordításától, mert többek között a Toldiban található ilyen mondatokat kellene lefordítaniuk: „Ösztövér kútágas, hórihorgas gémmel…”. Látom, néhányuknak most elindult a fantáziája, hogy ezt hogyan teszi át angolra vagy kínaira, vagy arabra. Nem tudom, hogy ezzel inkább kedvet ébresztettem Arany János fordításához, vagy annak nehézségét sikerült érzékeltetnem. Nem minthogyha Tóth Árpádot, Juhász Gyulát, Ady Endrét vagy Kosztolányit könnyű lenne fordítani, Kazinczy nyelvtörőiről nem is beszélve. Apropó, Kosztolányi! Kosztolányi Dezső mondta, hogy a fordítás olyan, mint gúzsba kötve táncolni. A jól sikerült fordításokban azonban – folytathatnánk Kosztolányi gondolatát – épp az a zseniális, hogy ebből a kötöttségből semmi sem látszik, ebből a kötöttségből semmi sem érződik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az imént azt mondtam, hogy három a magyar igazság, de a mondat folytatódik: „és egy a ráadás”. A ráadás pedig a köszöneté. Köszönetet szeretnék mondani Önöknek azért, hogy az általunk nagy becsben tartott irodalmi műveket tőlünk távol élő olvasókkal is megismertetik. Önök segítenek nekünk, magyaroknak abban, hogy irodalmunk világirodalmi rangú legyen. S az Önök munkája révén nemcsak egy-egy magyar költő, író munkáját ismerhetik meg az olvasók, de történelmünkről, szokásainkról, hagyományainkról, tragédiáinkról, dicsőséges pillanatainkról is többet tudhatnak meg. Hála és köszönet érte.