A Nagy Háborúban minden korábbinál érzéketlenebb hatalmak küldték csatába emberek millióit. Ezért nekünk, akik ma emlékezünk, minden egyes kioltott életet meg kell gyászolnunk. Összeszámolni és egyesével számon tartani: immáron több mint 100 évvel a háború kitörése után az utódoknak mind a két munkát el kell végezniük.
„Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább” – írta Kosztolányi.
Fel kell idézni az egyes ember sorsát, és tudatosítani a nemzet veszteségének mértékét. Ahogy Kovács György honvéd kérte: imádkozni, könnyet ejteni. És nem feledni.
Itt, Vácon, az emberek sosem felejtettek. A váciak tudták, hogy bármilyen kíméletlen a háború és bármennyi az iszonyat, a veszteség mégsem arctalan tömeg, hanem egy ismerős, kedves arc az utcából, a szomszédból, a családi almanachból. Az örökifjú nagyapa egyenruhás képe a soha meg nem látott unokák polcán, vagy az esküvő előtt elesett vőlegény fotója.
A váciak azt is tudták, hogy sírok híján szükség van egy helyre, ahol a város mind a 600 hősi halottjára emlékezhet, és a hazatértekért is hálát adhat.
Minden egyes névhez tartozik egy történet, minden névhez hozzátartozik a közösség, amelyből vétetett.
Dezsőfi József úriszabó,
Hegedűs Lajos kereskedő,
Hidas Sándor postaellenőr,
Hegedűs Pál kisbirtokos,
Kurdi Mihály kőműves…
És mind-mind a többiek, akik váci polgárként a budapesti ezredekbe sorozva megjárták a világháború valamennyi, magyar vérrel áztatott frontját.
Tisztelt Váci Polgárok!
„…a maradék nemzet élni akarása rakja a követ kő mellé” – hangzott el 1933-ban,amikor a váci első világháborús emlékművet felavatták.
Az emlékezés kövei, a szoborcsoport alakjai az életnek üzennek. Azt üzenik: ha felejtünk, és nem törődünk a múlttal, önmagunk ellen vétkezünk. Vétkezett a kor, amely elbonttatta a váci emlékművet.
De ahol az emberek összefognak, és az emlékeket féltőn megóvják, követ kőhöz tesznek, ott az élet győz a felejtés felett.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Csak annak a nemzetnek van jövője, amely ismeri a föláldozott élet értékét.
Erről szól Hemingway egyik leghíresebb könyve, amelynek mottójául John Donne szavait választotta:
„Senki sem különálló sziget;
minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja;
ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod;
minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel;
ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”
