Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Nagykövet Úr, kedves Olimpikonok!
Azokhoz az olimpikonokhoz is szeretnék szólni, akik nincsenek itt, mert már hazamentek, vagy nincsenek itt velünk, mert éppen a holnapi vagy a holnaputáni versenyükre készülnek.
Borkai Zsolt köszönetet mondott, hadd folytassam azzal, amivel ő befejezte, hiszen azt gondolom, hogy köszönettel tartozunk kivétel nélkül. minden egyes olimpikonnak. Elsősorban azért, hogy sokéves, kitartó munkával kivívták az olimpiai részvétel jogát. Köszönettel tartozunk nekik, mert az elmúlt napokban kivétel nélkül mindent megtettek azért, hogy a korábbi legjobb teljesítményüket elérjék vagy túlszárnyalják, és ezzel sok-sok millió magyarnak szereztek örömet. Köszönettel tartozunk természetesen edzőiknek, akik segítették a sikeres felkészülést, külön köszönettel tartozunk azoknak, akik döntőbe jutottak, és megkülönböztetett tisztelettel tartozunk azoknak, akik bronz-, ezüst- vagy aranyérmet szereztek. Szerencsére sokan vannak.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az olimpiai játékok, amióta az első viadalt megrendezték, a teljesítményről, a bajnokokról szólnak. Az érmekről, az egyéni és csapatversenyekről, és persze a nemzetek viadaláról.
A mostani olimpia azonban sok minden másról is szólt.
A londoni olimpia nemcsak azért lesz számomra – és remélem, mindannyiunk számára – emlékezetes, mert immáron nyolcszor csendült fel a magyar himnusz, és tizenötször húzták fel a nemzeti lobogót, hanem azért is, mert Önök, akik itt vannak közöttünk, és azok is, akiket itt most nem láthatunk, felejthetetlen gesztusokat tettek. Ez az olimpia nemcsak az érmekről szólt, hanem az önök által képviselt olyan értékekről is, amelyek messze túlmutatnak az olimpián. Ez az olimpia szólt a barátságról, az önvizsgálatról és az alázat fontosságáról, a sportszerűségről, a mások iránti tiszteletről, az önfeláldozó küzdeni tudásról és a kitartásról.
Szólt a barátságról.
Gyurta Dániel itt van a körünkben. Norvég barátja tragikus hirtelenséggel távozott el, és Gyurta Dániel alighogy befejezte a versenyt, amit világcsúccsal nyert meg, bejelentette, hogy másolatot készíttet olimpiai aranyérméről, és barátja szüleinek küldi azt el.
Szólt az önvizsgálatról és az alázat fontosságáról.
Cseh László nem másokban kereste a hibát a négyszáz vegyes és a kétszáz pillangó után, hanem önmagában, mert úgy érezte, elmaradt saját várakozásaitól.
