Tisztelt Duda Elnök Úr!
Tisztelt Agata Asszony!
Polgármester Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nyolcvan évvel ezelőtt – 1939 őszén – lángba borult hazáját maga mögött hagyva több tízezer lengyel indult meg a lengyel–magyar határ felé.
Hitler csapatai megszállták az országot. Menekülniük kellett. Zygmunt Mycielski zeneszerző maga is részese volt a hosszú, fájdalmas menetelésnek. Meggyötörten, mezítláb érkezett meg a biztonságot jelentő Magyarországra. Szállást Budapesten egy – számára addig ismeretlen – magyar politikustól, Esterházy Jánostól kapott.
Így írt erről: „Esterházy 1939-ben, az Istenhegyi úton levő budapesti villájába fogadott be engem. Segített mindannyiunkon és nagyon sokat tett a lengyelek érdekében, … mint annyi más magyar akkoriban.(…) Odaadott mindent, amit tudott, s még többet is, nekem, s más lengyel menekültek százainak”.
Magyarok és lengyelek barátsága, a bennünk élő titok – a nehéz időkben, amikor legjobban szükségünk van rá – mindig sokszoros erővel mutatkozik meg.
Miként nyolcvan esztendeje is. Akkor Magyarország megtagadta Hitler követelésének teljesítését, hogy a német haderő kelet-magyarországi területeken keresztül is megtámadhassa Lengyelországot. Ennek láttán az olasz külügyminiszter csak annyit jegyzett meg döbbenten: „A magyaroknak ezt még drágán kell megfizetniük.” De a magyarok akkor nem erre gondoltak.
Hamar megalakult Budapesten a Magyar-Lengyel Menekültügyi Bizottság.
Esterházy János szlovák állampolgárként és szlovák országgyűlési képviselőként, gyakran életét kockáztatva kezdte menteni a Lengyelországból özönlő embereket. Azt tette, ami számára és mások számára is a legtermészetesebb volt. Segített lengyel civilek sokaságán, de katonákon és tiszteken is. A nemes ügy határtalanná növelte bátorságát.
Szlovák képviselői igazolványát felhasználva a szlovák államba tévedt és ott elfogott lengyeleket kihozta a fogdából, és szabadságukat visszaszerezve Magyarországra vitte őket. Kazimierz Sosnkowski lengyel tábornokot, a későbbi nyugati emigráns lengyel kormány miniszterelnök-helyettesét pedig álruhába bujtatva, személyes védelmet biztosítva számára, maga kísérte keresztül Magyarországon.
A magyar édesapától és lengyel édesanyától született Esterházy Jánosra nemzeteink barátsága ékes példájaként tekintünk ma is. Lengyel életeket oltalmazó tetteiért posztumusz Polonia Restituta díjjal tüntették ki a Magyar-Lengyel Barátság Napján éppen 10 évvel ezelőtt.
Tavaly pedig Krakkó érseke indította el Esterházy János boldoggá avatásának ügyét, kijelölve a posztulátort egy lengyel minorita atya személyében.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Készülve a kielcei látogatásra, furdalt a kíváncsiság, vajon milyen magyar vonatkozású öröksége van a városnak?
Hamar kiderült, hogy a Szentkereszt Vajdaság, melynek székhelyén ma vagyunk, neve és címere arra az ősi kettős keresztre utal, amelyet a Szentkereszt-hegyi kolostorban Árpád-házi Szent Imre ajándékaként őriznek. A hagyomány szerint a magyar királyfi az általa adományozott Szentkereszt ereklyét édesapjától, István királytól, a magyar állam alapítójától kapta. És korábban azt a szíve felett viselte.
A megajándékozottak hálájának egyedülálló bizonysága, hogy az ezer esztendeje ezen a vidéken vadászó magyar herceg kultusza évszázadokon át fenn tudott maradni, legendáit máig őrzik.
A kölcsönös tisztelet és szoros barátság, amely már Szent Imre idejében is összefűzte Magyarországot és Lengyelországot, ezer éves. A magyar és a lengyel nép összetartozását tükrözi a kereszténység közel egyidejű felvétele, a közös hit is.
A hit erejéről tanúskodnak a Szentkereszt kolostor évszázadai. Mert elpusztíthatta az ősi falakat a háború, alakíthatta börtönné a náci vagy a szovjet megszállás, de az Isten háza mindig újra felépült. Mindig újra visszakapta eredeti arculatát. Homlokzatán ma is ott látható a kereszt. A kereszt, amely reményt adott az országvesztő háborúk idején és az elnyomó eszmékkel szembeni küzdelemben egyaránt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Bár nem kötődik Kielcéhez, de Lengyelországban nagy tiszteletnek örvend a 125. éve született Maximilian Kolbe atya. A lengyel ferences barát, aki rabtársa megmentéséért felajánlotta a saját életét.
Az auschwitzi haláltáborban sínylődő embertársait biztató szavait Kolbe atya a hitéből merítette. Egyik túlélő rabtársa így idézte őt: „Egészen biztos, hogy Isten is arra vár, hogyan állunk helyt a megpróbáltatások közt. Mert a győzelem végülis az igazaké lesz. Ne feledjétek … Lengyelországot nem lehet elpusztítani, így csak még … erősebb és elszántabb lesz. Mi most mindnyájan katonák vagyunk, csak ez a front valamivel másabb, speciális.
A végső leheletünkig lengyeleknek kell maradnunk, … úgy kell viselkednünk, ahogy igaz lengyelekhez illik. Nem lehet, hogy a rossz győzzön: Isten velünk van!”
Rendkívüli kiállásával a világ talán legszörnyűbb helyén hirdette, az élet legfontosabb kérdése nem az, hogy mások miként döntenek rólunk, hanem hogy miként döntünk mi saját magunkról.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Maximilian Kolbe és Esterházy János, a lengyel pap és a magyar politikus hitéért, meggyőződéséért vállalta a szenvedést és a vértanúhalált. Sem a kommunizmus börtönei, sem a náci lágerek, sem a GULÁG, sem Auschwitz nem tudta megtörni őket. Az ő példájuk is igazolja: Maximilian Kolbének igaza van.
A győzelem végül az igazaké lett.
(Szerkesztett változat.)