Tisztelt Konferencia!
A katolikus egyházfő a legnagyobb elődök nyomában jár, amikor az ökológiai szemléletnek szenteli apostoli nyilatkozatát, és az egyház tanításának kifejtésén túl a közös megoldás megtalálásán fáradozik. Nem elégszik meg a rossz folyamatok és jelenségek ostorozásával. Iránymutatással és konkrét javaslatokkal is előáll.
Így tett annak idején Szent XXIII. János pápa Pacem in terris kezdetű enciklikájában, amikor 1962 válságos napjaiban arra figyelmeztette az egymásnak feszülő feleket: „atomhatalommal dicsekvő korunkban értelmetlen a háborúra úgy tekinteni, mint a jogok visszaszerzésének megfelelő eszközére”.
XXIII. János szavai nemcsak a gyilkos háború következményeit tárták fel, hanem a béketeremtés járható útját is elválasztották a tévutaktól. Hiszen nincsenek olyan célok, amelyekért megéri feláldozni egészségünket, biztonságunkat és sokak életét.
Az ember ma ugyanúgy képes önmaga ellenségévé válni, mint annak idején, egy pusztító háború kirobbanásának árnyékában. Kezében most nem atomfegyverek vannak. Ezúttal a tehetetlenség, a nemtörődömség és a kalmárszellem válik önmaga ellen fordított fegyverré.
A szabadság hívő és nem hívő ember számára is az élet nagy ajándéka. Nem mindegy azonban, mire használjuk szabadságunkat. A klímaváltozás időzített bomba. Ha így folytatjuk, néhány év múlva már arra sem lesz szabadságunk, hogy eldöntsük: a saját, a gyerekeink, vagy az unokáink életében robbanjon-e.
Ferenc pápa arra hívja fel a figyelmet, hogy a növekedést és fejlődést éppúgy nem lehet a biztonság feláldozásával, bolygónk kisemmizésével elérni, mint ahogy valódi békét sem nyerhetünk háború által. Nem mindegy, hogy a fejlődésnek mekkora az ára és mi az eszköze. A természet pusztítása, a „selejtezés kultúrája”, az öntörvényű piac, az etikátlan technológiák révén önmagunkat pusztítjuk el.
Pedig a fejlődés nem ellenség. Nekünk azt kell elérnünk, hogy a fejlődés kibéküljön a környezettel. Hogy valóban fenntarthatóvá váljon. Hogy a technológia, ami pápai szóhasználattal „kreativitás” és „hatalom”, a pozitív változás motorja legyen, és ismét a közjót szolgálja.
Tisztelt Tanácskozás!
Ez a pápai enciklika súlyos következtetéseket tár olvasói elé. Teszi mindezt kritikus hangvételben, közvetlen és közérthető stílusban. Nem kíván pusztán riogatni vagy kétségbe ejteni, épp ellenkezőleg: a józan felelősség felébresztésére tesz kísérletet. Ferenc pápa természetes szókimondása olyan jótétemény, mint egy őszinte beszélgetés, ahol a nyilatkozó fél az igazság megvilágítása mellett annak továbbgondolását, további kibeszélését reméli.
Ezért én arra kérem az egyház papjait és vezetőit, hogy az útmutatás szellemében folytassák ezeket a beszélgetéseket közösségeikben. Ahogy már annyiszor máskor, most is az egyház, a hívek közössége töltheti be a kovász, a lelkiismeret szerepét.
Az egyház meghívja az embereket a jóra, hogy együtt lebonthassuk a közöny falait, és megmutassuk az államok vezetőinek, a nagyvállalatoknak, a döntéshozóknak, hogy mit várunk tőlük.
Kevesebb érzéketlenséget, nagyobb önmérsékletet, ambiciózusabb vállalásokat.
És mit remélünk? Tisztább vizet, egészségesebb levegőt, élhetőbb jövőt.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
