„…minden nemzet arra törekszik, hogy honi műipar teremtésével a haszontalanul veszteglett erőket gyümölcsöző mozgásba tegye (…).
És a szorgalmat áldás követi, a munkás igyekezet nyomdoka megtermékenyül…”
Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Vezérigazgató Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
E veretes szavak az ipar jelentőségéről és a munkás igyekezetről immáron 176 esztendősek. 1842-ben hangzottak el – olyan valakinek a szájából, aki azokban a napokban éppen az első magyarországi ipari kiállítás megszervezésén dolgozott. Ez a valaki hitte, hogy „a szorgalmat áldás követi”, és hogy a gazdasági felemelkedés lesz a nemzeti felemelkedés záloga. Ezt a bölcs embert Kossuth Lajosnak hívták.
Kossuthnak – aki ekkor még nem honvédeket, hanem kisiparosokat, gyárosokat toborzott – komoly szerepe volt abban, hogy létrejött a hazai gyártók seregszemléjét szorgalmazó Iparegyesület, ami a modern, hasznos és eladható tárgyak gyártóit, készítőit tömörítette.
A magyar reformellenzék vezéralakja jól tudta, a magyarok ügyét nemcsak az országgyűlésben, nemcsak az uralkodóval folytatott vitákban kell megnyerni, hanem a dolgozni tudó, építeni akaró polgárok lelkében is.
Kossuth e tekintetben Széchenyi nyomában járt. Hitte, hogy a szabadság elsősorban szemlélet és önálló gondolkodás. Szorgalom és tehetség. Alkotóerő és teljesítmény. Álmodni, tervezni, létrehozni nemcsak eszméket, de gépeket, műhelyeket, gyárakat is.
1842-ben így írt: „…a nemzeti önérzetnek föl kell ébredni, hogy inkább magyar művel, mint külföldivel szeressen dicsekedni.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Herenden meghallották a hívó szót. A gyár legszebb alkotásait küldte a fővárosba.
A maga 16 évével akkor még mindig fiatalnak számító manufaktúra ebben az évben lépett először a szélesebb nyilvánosság elé. És rögvest megmutatta, hogy a leginkább piacképes tulajdonság a minőség. Megmutatta, hogy ahol becsülettel dolgoznak, igényes termékeket hoznak létre. Ott különleges érték születik: méghozzá magyar erőből és magyar tudásból.
A „termék” nemcsak tisztes üzleti hasznot hoz, de közösségi értéket is teremt. Növeli önbecsülésünket. A tulajdonosét, munkásét, használóét egyaránt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A ma nyíló gyűjtői tárlat kapcsán érdemes megidéznünk az Első magyar iparműkiállítás szellemiségét.
Herend története annak a bizonyos 176 évvel ezelőtti kezdeményezésnek a beteljesítéséről szól. Az Iparegyesület igen alapos munkát végzett: a kiállításnak hagyománya lett, az elsőt további számos bemutató követte.
A legjobbak pedig – így a herendiek is – hamarosan már a nagyvilág előtt mutatkoztak be. Megbízhatóságukkal az évek során a magyar ipar nagyköveteivé váltak.
Kossuth Lajos, aki oly kiváló toborzónak bizonyult, a kiállításról szóló beszámolójában a bronzérmes herendi porcelánt külön is megemlítette: „…honfi kebel nemesb önérzettel emelkedik, ha az ét-, és teatermek asztalaira mutatva mondhatja, »nézzétek, ez mind honi mű«”.
A „honi mű”, a herendi porcelán világhódító útja ma már történelem, a múlt folytatásaként pedig a manufaktúrában ma dolgos jelen időt jelent.
Mádl Ferenc elnök úr mondta egykor itt, Herenden, hogy ez a történet egy szerelemmel kezdődött. Bizonyos Stingl Vince beleszeretett a porcelánkészítés romantikus őstörténetébe. És az álmait követve a „fehér arany” modern alkimistája akart lenni. Ez a szenvedély lassan két évszázada hatja át az itt dolgozók hivatástudatát, a tulajdonosok, festőnemzedékek, gyárigazgatók ragaszkodását – és persze nem utolsósorban a herendi porcelán gyűjtőit.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ma azért gyűltünk össze, hogy késői utódként – megfogadva Kossuth ajánlását – büszkén felmutassuk a jót, amit a Herendi Porcelángyár valaha teremtett. És bemutassuk, amit ebből a csodából e pompás magángyűjtemények tulajdonosai féltő gondoskodással megőriztek.
Ez a szemet gyönyörködtető kiállítás időutazás is egyben.
Minden látogatónak tartalmas időtöltést kívánok.