Excellenciás Érsek Úr!
Főtisztelendő és Főtiszteletű Püspök és Esperes Urak!
Miniszterelnök Úr!
Házelnök Úr!
Államtitkár Asszony és Államtitkár Urak!
„Az Élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
annak százszorta inkább kell akarni.”
Ady Endre sorait továbbgondolva, ha valakit az élet az anyaországon kívülre „dob” magyarnak, akkor talán nem százszor, de ezerszer is kell akarni.
Hála és köszönet illeti a magyar egyházi vezetőket, a papságot, lelkészeket, hitoktatókat, az egyházak segítőit, hogy ebben az akaraterőben, ebben a megmaradásban honfitársaink biztos támaszai. Hívőknek és nem hívőknek egyaránt. Mert amikor a harangok a templomba szólítják az embereket, Önök nemcsak az egyházhoz hívják gyülekezetüket, de Isten igéjével magyarhoz kötik a magyart.
Magyarország tisztelettel és elismeréssel tekint közösségépítő munkájukra. Kérem Önöket, hogy hazatérvén adják át az anyaország köszönetét az áldozatért és a szolgálatért valamennyi munkatársuknak!
Ferenc pápa így fogalmazott egy interjúban: „Világosan látom, hogy az a dolog, amire ma az egyháznak leginkább szüksége van, az az a képesség, hogy gyógyítsa a sebeket, felmelegítse a hívők szívét, hogy közel legyen az emberekhez.”
Önök nap mint nap tapasztalják, hogy a hívek mindennemű kérdésükkel, döntésükkel bizalommal fordulnak a szolgáló egyházhoz. Nemcsak az égi, de földi ügyeiket is igyekeznek az örök törvényekhez igazítani. Támaszra lelnek az egyház tudásában, emberségében. Várják a megerősítést, keresik az igazságot.
Legutóbb az észak-amerikai magyarok körében tapasztaltam meg, mit jelent egy közösségben, ha anyanyelven szól az egyház. Vendége lehettem katolikus, református, zsidó közösségnek is: azt láttam, hogy a magyar papok és lelkészek oktatással, szervezéssel, de már a puszta jelenlétükkel is a politikai nemzet nyelvi, kulturális együvé tartozását segítik. Olyan természetesen, mint amilyen természetes, hogy anyanyelvén imádkozik a hívő ember.
Tisztelt Vendégeink!
Önök hitbéli küldetésük révén pontosan ismerik az emberi lélek sérüléseit, világi küldetésükkel pedig az összetartozás gyógyító erejét. Mert az egyház mindig közösség és bástya is, megtartó hely és menedék, ismeret és tapasztalat, segítő kéz és oltalom. A határainkon túli magyar közösségekben pedig még inkább az. Megtiszteltetés számomra, hogy ismét a Sándor-palotában köszönthetem Önöket.
Isten hozta mindnyájukat!