1861-ben egy ifjú amerikai fotográfus – bizonyos Carleton E. Watkins – nagy kalandra vállalkozott. Öszvérkaravánnal vágott neki a Sierra Nevada vidékének. Járatlan utakon vonszolta keresztül felszerelését, mígnem megtalálta azt, amiről korábban csak sejtette, hogy ott lesz. Felért egy magaslatra, ahol lenyűgöző látvány fogadta: gleccserek formálta sziklák, hatalmas mamutfenyők, vízesések. Letáborozott, és a fotótechnika kezdetlegessége ellenére is csodálatos képeket készített a páratlanul szép tájról.
A hagyomány úgy tartja, hogy néhány évvel később ezek a képek az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Abraham Lincoln kezébe kerültek. A hatás nem maradt el. A világon a Yosemite-völgy lett a legelső állam és törvény által védett táj, a nemzeti parkok előfutára.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Bár ez a történet tőlünk térben és időben távol van, mégiscsak a segítségünkre lehet itt, Magyarországon. Korai példaként azt mutatja meg, mit kell tennünk, ha meg akarjuk óvni természeti értékeinket.
A sok millió éves tájban élő, e tájnál jóval fiatalabb ember csak nem oly rég jött rá, hogy a természet nem pusztán erőforrás, és a környezet sem csak a gazdálkodás terepe. Hogy léte az őt fenntartó természeti rendszerek egészségétől, épségétől, megújulási képességétől függ, és ha élni akar, tudatosabban, körültekintőbben, nagyobb felelősséggel kell bánnia a környezetével.
Amióta létrejött hazánk első nemzeti parkja, majd a többiek, ez volt a cél Magyarországon is. Megvédeni, ami jóval előttünk is itt volt már, megvédeni, hogy utánunk is itt lehessen. Megőrizni, fenntartani; megóvni és megmutatni mindazt, amit a természet alkotott.
Hölgyeim és Uraim!
A természet biológiai sokféleségét meg kell óvnunk. Legfőbbképp önmagunktól.
Mert mi tudunk törvényeket alkotni a táj védelmére. De mi tesszük le a tájvédelmi körzethatárra az illegális hulladékot is.
Mi létesítünk nemzeti parkokat, és mi vagyunk, akik nem tartják tiszteletben annak szabályait.
Csak akkor érhetünk célhoz, ha a jószándékú tenniakarást erősebbé tesszük, mint a természetkárosítást. Ha többen lesznek, akik nem legyintenek a problémákra, és akik önmagukat a nagyobb egész részeként látják.
A Nemzeti Parkok Hete ezt szeretné elérni.
Hogy többen legyenek, akiknek az otthon nemcsak ember alkotta építményeket jelent, hanem barátságos lankákat, szélben bólogató erdőket is. Akiknek nem mindegy a velünk élő fajok sorsa, a tájak épsége, a vizek tisztasága. Akik számára a természet védelme nem merül ki abban, hogy csak a távoli kontinensekről érkező, drámai képeken szereplő állatokért aggódnak. Akik megilletődnek a Balaton-felvidék tanúhegyeinek látványán, akiknek fontosak a Tisza-menti ártéri erdők, és ismerik az aggteleki foltos szalamandrát.
A pannon régió, amelyben élünk, a 11 európai biogeográfiai régió közül a leggazdagabb. Számos olyan faj él itt, amely sehol máshol a világon. Éppen ez az egyedi keverék teszi számunkra oly becsessé és az ökoszisztéma egészére nézve pótolhatatlanná.
A biodiverzitás az emberi tevékenység hatására sajnos nálunk is sérül, csakúgy, mint Európa más országaiban. Ugyanakkor büszkék lehetünk a hazai védettség nagyságára, az oltalom alatt lévő területek arányára.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A világ talán leghíresebb vízesésénél, a Niagara turistaútján van egy tábla: rajta felirat. „Point of no return” – A pont, amelyen túlról nincs visszatérés.
A védelem, amit a nemzeti parkok rendszere nyújtani tud, éppen arra szolgál, hogy tiszteletben tartsuk a határokat. Hogy a természetkárosító folyamatokat megelőzni és orvosolni tudjuk. Hogy önző tetteink ne válhassanak végzetessé. Hogy fékezni tudjuk azt a fájdalmas folyamatot, amit a szakemberek már most a hatodik nagy kihalási hullámnak hívnak.
Minden nemzeti park kiváló terep, ahol a fejlesztéseken, a programokon, látnivalókon, az ökoturizmuson keresztül összeér a természet ösztönös szeretete és tudatos védelme.
Mindenkinek, akinek fontos természeti környezetünk megóvása, figyelmébe ajánlom Szabó Zoltán szavait. Szerelmes földrajz című könyvében így ír: „A tájak békülékenységre, szeretetre, türelemre, életörömre (…) tanítanak, az otthon megbecsülésére, és ezzel a más otthonának a tiszteletére.”