Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Köszönöm a meghívást. Köszönöm, hogy a XXI. század legfontosabb kérdéséről megoszthatom Önökkel gondolataimat.
A mai konferencia a vízről szól. A vízről, ami életünk forrása, a vízről, ami civilizációnk alapja, a vízről, ami egészségünk, fejlődésünk záloga.
És ami egyre inkább összeköt bennünket, bárhol éljünk is a világban.
Az elmúlt években különböző kutatóintézetek, egyetemek, nemzetközi szervezetek tették közzé tanulmányaikat, amelyek a klímaváltozás és egy fenyegető vízválság kérdéseivel foglalkoztak.
Milyen világban is élünk?
Egy holland egyetem idén februárban készített egy tanulmányt erről. Legfontosabb megállapításai: a világon a népesség kétharmada (4 milliárd ember) évente legalább egy hónapig valamilyen mértékű vízhiányban szenved. 1,8 milliárd ember olyan helyen él, ahol az év felében vízhiány van. 500 millió ember él olyan helyen, ahol a vízfogyasztás duplája annak, amit a természet pótolni tud.
És milyen jövő vár ránk?
2050-ig már csak 34 év van hátra. Biológiai esélyem még nekem is van arra, hogy megérjem, 91 éves leszek akkor.
De a gyermekeim és az Önök gyermekei, az unokáinkról nem is beszélve, bizonyosan szemtanúi lesznek a XXI. század közepének.
A Száhel-övezetben az elmúlt 10 évben több mint 100 millióval nőtt a lakosság, most 471 millió ember él ott. 2050-re ez megduplázódik.
Ugyanakkor egyre kevesebb eső esik a térségben, a föld minősége egyre romlik, a betakarított termény mennyisége már most is stagnál.
És nem jobb a helyzet a Száhel-övezeten kívül Indiában, Bangladesben és Afganisztánban sem. Már ma több mint 1 milliárd ember él ezekben az országokban. Egy ENSZ-tanulmány szerint csak a termőföld degradációja miatt a következő 10 évben 50 millió ember hagyja el lakóhelyét.
Ha ezeknek a prognózisoknak csak a fele, negyede igaz, akkor is azt mondhatjuk, hogy az emberi faj megjelenése óta ilyen kihívással az emberiség még nem nézett szembe.
Ha ezeket az elemzéseket kiegészítjük néhány további információval, apokaliptikus jövőkép bontakozik ki előttünk. 2050-re az emberiség 75 %-a városlakó lesz. Hogyan tudjuk őket elegendő vízzel ellátni? Hogyan biztosítjuk számukra a megfelelő szanitációt? Ha ez nem sikerül, hogyan előzzük meg a szennyezett víz által terjesztett betegségeket? Ha a megelőzés nem sikerül, lesz-e elegendő forrásunk a beteg emberek gyógyítására? Ne feledjék, a kórházi ágyak 50%-án ma is olyan betegeket gyógyítanak, akik a fertőzött víz okozta betegségekben szenvednek.
A fejlődő világban a szennyvíz 90%-a ma is tisztítatlanul ömlik a folyókba, tengerekbe. A folyóinkból, tengereinkből származó halak ma minden hetedik ember számára az első számú fehérjeforrást jelentik. A fejlődő világ számos folyójából azonban minden élet eltűnt. És a folyók jelentős részét műanyag szemét borítja. A bomló műanyag bekerül a vízi élőlények szervezetébe, majd – a tápláléklánc végén – az emberi szervezetbe. Ha a műanyag-szennyezést így folytatjuk tovább, akkor 2050-re az óceánokban és a tengerekben több műanyagszemét lesz, mint hal.
A növekvő népesség egyre több energiát igényel. A XX. században a vízerőművek tűntek a legolcsóbb megoldásnak ennek biztosítására. Az elmúlt években azonban a föld számos pontján láthattunk olyan erőművi tározókat, amelyek hosszabb-rövidebb időre kiszáradtak. Venezuelában a Guri vízerőmű leállása 3 országban okozott komoly ellátáskiesést; Észak-Olaszországban, a Po folyón létesített erőművek 2 éve nyáron a tartós szárazság és vízhiány miatt szintén leálltak.
Áramot persze szénerőművekben is elő lehet állítani. Igen ám, de ez is rengeteg vizet igényel. A szénerőművek adják a világ vízfogyasztásának 7%-át. Másként fogalmazva: e szénerőművek annyi vizet fogyasztanak, amennyi 1,2 milliárd ember ellátására elegendő.
Két tényt és két állítást szeretnék még az Önök figyelmébe ajánlani. A két tény: a klímaváltozás 80%-a vízzel összefüggő, és 4 munkahelyből 3 valamilyen módon kapcsolódik a vízhez.
