Köszönöm minden alapítványi diáknak, kicsiknek és nagyoknak, hogy megtanulták, hogyan kell leküzdeni az akadályokat.
Hogy odaérnek a foglalkozásra, a nyelvvizsgára, ott vannak a közösségi házakban, a táborokban, az edzéseken, a versenyeken, a díjátadók előkelő helyein.
Évzáró ünnepségeken gyakran elhangzik a kissé setesuta gondolat, hogy a gyerekek az iskola után kilépnek a „nagybetűs életbe”.
A Csányi Alapítványnál azonban mindenki tisztában van vele, hogy a nagybetűsnek mondott élet előbb kezdődik. Ott, ahol hinni kell a közösségi munkában és a tanulásban.
Az alapítvány nem hord el az útból minden hegyet, nem gördít félre minden sziklát. De ösvényeket mutat, térképet ad, lehetőségeket teremt. Meghívja a gyermekeket, hogy az „életútjuk” egy fontos szakaszán menjenek együtt. Mert úgy mégiscsak könnyebb.
Akik ma itt vannak, ezen az úton járnak. Elszánt vándorok. Gyűlik tarisznyájukban az útravaló, léptük egyre magabiztosabb. Okosabban és tudatosabban élnek, mint nagyon sok felnőtt.
Ketten közülük ma különösen fontos állomáshoz érkeznek: ünnepélyesen elköszönnek az alapítványtól. Mindketten munkába álltak: egyedül mennek tovább, mert képesek rá.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik 10 éve azt tanítják az alapítvány által támogatott fiataloknak, hogy miként tehetik tudásban, lelkierőben és teljesítményben gazdagabbá életüket.
Köszönet az alapító nagyvonalúságáért, a mentorok, tanárok elkötelezettségéért, a vizsgáztató és táboroztató nevelők figyelméért, a szervezők türelméért, a családok támogatásáért.
Külön köszönet a kuratórium elnök asszonyának fáradtságot nem ismerő munkájáért.
Boldog 10. Életút Napot mindenkinek! Isten éltesse a Csányi Alapítványt!
