Tisztelt Emlékezők, kedves bostoni Magyarok!
A mai napon az 57 esztendővel ezelőtt a Kossuth téren vértanúságot szenvedett ártatlanokra is emlékezünk. Illő, hogy néma gyásszal hajtsunk fejet emlékük előtt, mert ők is hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország szabad és független államként térhessen vissza a világ polgári demokráciáinak nagy családjába.
Beszéljen hát a csönd most mihelyettünk. A lélek csendje, amelyben rájuk emlékezünk.
………
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
1956 októberében egy új nemzet született meg. A szabadság nemzete, mely méltán vívta ki a világ csodálatát.
A magyar nemzet történelmi tanúságtétele fájdalmas volt. Épp oly fájdalmas, mint a Golgotára vezető út. És épp oly felemelő, mert a mi Golgotánk is magában hordozta az újjászületés ígéretét. Ez adja a magyar forradalom világtörténelmi jelentőségét. Ha nehéz évtizedekbe is tellett, de szabadságharcunk ügyét végül sikerült győzelemre vinnünk.
Ez a győzelem demokratikus politikai nemzetünk egészének jelent elégtételt mindazért, amit el kellett szenvednünk. 1956 üzenete nemcsak a hősi vértanúságról, és nemcsak a forradalom leveréséről szól. Az igazi, a legfontosabb üzenete az, hogy egy kis nép is arathat nagy diadalt a történelemben, ha kész harcolni az igazáért, és ha ragaszkodik az őt megillető szabadsághoz és függetlenséghez.
Ez azok számára is történelmi elégtételt jelent, akik úgy gondolták, nincs jövőjük, nem lehet maradásuk a diktatúra véres tébolyában. Nem lehet maradásuk, látva, hogy a szovjet rendszer kiszolgálói gátlás nélkül lesznek hóhéraikká honfitársaiknak. Ők azért menekültek el, hogy megmaradhassanak. Megmaradhassanak szabadságszerető magyaroknak, sorsuk forgószele bárhová is vesse őket.
Ők azok, akik magukkal vitték, és ide, Bostonba is elhozták hazájukat. Elhozták és megőrizték magyarságukat, alkotó erővé formálták honvágyukat, és helytálltak az őket befogadó közösségben. Közülük kerültek ki azok a honfitársaink, akik itt Bostonban is létrehoztak egy jól működő magyar kolóniát.
Az idő persze sokat formált azóta ezen a közösségen. De az alapítók erőfeszítéseiből felépült értékek itt sem váltak porrá. Akik akkor a hazától távolra, már-már reménytelenül messzire kerültek, hosszú évtizedeken át joggal érezhették úgy, hogy a haza kitaszította őket, lemondott róluk Magyarország. Joggal érezhették így, mert nemcsak a földrajzi távolság volt nagy: a diktatúra béklyójába vert Magyarországgal a lelki, a politikai távolság is áthidalhatatlannak tűnt. Itt és most ezért is olyan jó érzés kimondani, hogy az elmúlt közel negyedszázadban gyakorlatilag minden távolság megszűnt. A modern kor megannyi vívmányának köszönhetően nemcsak a távolság rövidült le, és nemcsak a kapcsolattartás vált szinte akadálytalanná.
Jó és felemelő érzés kimondani azt is, hogy Magyarország immár nemzetünk fontos, értékes és elválaszthatatlan részeként tekint a diaszpórában élő magyarok közösségeire. A haza épp úgy számít Önökre, bostoni magyarokra, mint minden honfitársunkra, éljen bárhol is széles e világban. Magyarország ma már épp úgy számít az egykor emigrációba kényszerültekre, mint azokra, akik tapasztalatot, tudást szerezni, vagy épp lehetőségeik és alkotásvágyuk kiteljesítésének reményével érkeznek városukba.
Az Önök személyes teljesítménye egész nemzetünk gyarapodásához is fontos hozzájárulást jelent. Mert a haza nem négyzetkilométerekben mérhető földterület, hanem olyan erő, ami a lélek mélyén munkál. És ez az erő minden magyar ember lelkében ott van. Ez az, ami évezredeken át éltette, és az idők végezetéig éltetni fogja büszke, tehetséges és szabadságszerető nemzetünket.
A 2010-ben elfogadott állampolgársági törvényben is pontosan ez jut kifejezésre.
Ez a törvény a világban élő magyarság egységének és együvé tartozásának szimbolikus és gyakorlati helyreállítását szolgálja. Azoknak az erőfeszítéseknek a legmagasabb rendű jogállami elismerését, amelyekkel Önök itt Bostonban élve is megőrizték a magyar kultúrához, nyelvhez, nemzeti közösséghez való hűségüket.
Köszönöm Önöknek minden cselekedetüket, minden sikerüket, minden személyes vagy közösségi teljesítményüket, ami a magyarság jó hírét szolgálja.
Mint ahogy külön köszönöm Önöknek azt is, hogy Magyarország mindenkori köztársasági elnökének Bostonba látogatva, ahogy eddig is, úgy a jövőben is mindig lesz kinek azt mondania a saját édes anyanyelvén: kedves Honfitársaim, öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a mai napon az Önök társaságában lehettem.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
