Mélyen tisztelt Elnök Urak!
Tisztelt Professzor Asszony!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A 200 esztendeje született Arany János 1847 júliusában levelet írt kedves barátjának. A barátság még csak néhány hónapos volt. De az őszinte szavak rövid idő alatt patinássá mélyítették.
Levelében Arany a rá jellemző finom iróniával így írt: „Érdemdíjra nem számolok” …érdem, díj … „e két szót kár is a magyarban összeírni: nem járnak együtt.”
Aki ismeri Arany János írói és lelki alkatát, jól sejti, hogy a költőnek nem az összetett szavak helyesírásával volt gondja. Fanyar megjegyzése nem egy szótári furcsaságra hívta fel Petőfi Sándor figyelmét.
A világi hiúságra nem sokat adó Arany jó adag szarkazmussal azt taglalja, hogy érdemek és díjak, azaz teljesítmény és elismerés, érték és dicsőség ritkán járnak együtt.
Arany János évtizedekkel később, a Magyar Tudományos Akadémia tagjaként sem esett a díjak bűvöletébe. Érdemei és elismerései immáron bőséggel akadtak, de Arany számára a dicsőségnél sokkal fontosabb volt megőrzött önazonossága, önállása, és hogy az iránta táplált rajongás ne okozhassa mások mellőzését. „Szerencse, hogy ismerem azt, mi az enyém” – fogalmazott.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Alapítása óta a Bolyai-díj ritka és egyedi eredményekhez rendel egy ritka és egyedi, keveseknek járó kitüntetést. A díj azokat állítja a közvélemény elé, akikről a saját tudományos közösségük jól tudja, mi az övék.
Az alapítók célja, hogy a kiváló személyes teljesítmények elismerése mellett a magyar tudomány nemzetközi rangját is megmutassák. Mindazt, ami az élenjáró kutatás területén úgy valakié, hogy büszkesége és gyümölcse mindannyiunké.
A Bolyai-díj alkalmas arra, hogy a tudomány értékeit állítsa a közösség elé. A díj – névadójának szellemi örökségét hirdetve – azt üzeni, hogy nincs fejlődés kíváncsiság, örökös kérdezés nélkül. Azt üzeni, hogy a tudomány örökös kétkedésével küzd az egyébként magát mindentudónak képzelő ember gőgje ellen.
A tudomány gazdagsága éppen ebben áll: a tudásért vitatkozik, a bizonyosságért kételkedik, a megismerésért elemez. Akkor is, ha a megismerés után mindig újabb kérdéseknek van helye, és ha ugyanarra a kérdésre más-más válasz is adható.
Ez a tudomány szabadsága, a kétkedés joga, az értékelés kérlelhetetlen szigora és a folyamatos továbblépés képessége.
A tudományban sosincs felesleges kérdés vagy érdektelen eredmény. Nincs alá- vagy fölérendelt, lassan vagy gyorsan beérő kutatás: mert a tudomány hasznossága nem a megtérülés sebességén múlik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A tudományos rangsort nemcsak a díjakat odaítélők akarata határozza meg, hanem a tudomány saját, belső logikája és a díjazott teljesítményének eredetisége.
Az elmúlt esztendők Bolyai-díjasai világossá tették, hogy a kutató személye, személyisége emeli a puszta kíváncsiságot az igazságot feltárni képes szellemi erőforrássá. Legyen szó akár a neurobiológia, az informatika, lézerfizika, a matematika, a klasszika-filológia, a biokémia, a vegyészet vagy a nyelvészet vívmányairól.
Minden Bolyai-díjasunk munkája azt bizonyítja, hogy a nemzetközi tudomány igencsak felgyorsult világában a magyar kutatók tartják a tempót. Tudnak együtt haladni a többiekkel, s ha kell, iramot diktálni, állni a versenyt.
Az idei díjazott É. Kiss Katalin. A nyelvelmélet és a szintaxis nemzetközi rangú kutatója. Számos fontos monográfia és új utakat nyitó tanulmány szerzője.
Professzor asszony kutatási tárgya a nyelv, amely egyszerre szellemi és társadalmi tényező. Egyszerre nemzeti és egyedi. Birtokunk és megnyilvánulásunk, tulajdonunk és eszközünk. Őrizzük és használjuk. Koptatjuk és megújítjuk. Időnként romboljuk. Máskor féltőn óvjuk.
