Hölgyeim és Uraim!
2004-ben a Bolyai-díj akkori kitüntetettje, Bor Zsolt azt üzenete a fiatal magyar kutatóknak, hogy tehetséggel megáldott magyarként felelősséggel tartoznak a hazájukért. Arra buzdította őket, hogy menjenek külföldre, tanulják meg mindazt, amit érdemes. Utána pedig jöjjenek haza mielőbb, mert – ahogy fogalmazott – „a tudós tehetsége nemcsak önmagáé, hanem a nemzeté is”.
Tisztelt Pál Csaba!
Önnek igaza van, tényleg „érdemes volt Oxfordból hazajönni”. Büszke lehet rá, hogy eddigi legfőbb sikerei itthon születtek.
Mi, akik a közös haza, a közös nemzethez tartozás jogán osztozunk e büszkeségben, hálásak vagyunk, hogy a magyarországi csapatépítést, az itthoni munkát választotta. Személyes példája mások számára is bizonyítja, hogy Magyarországon a munkának, a tehetségnek, az elhivatottságnak és a teljesítménynek becsülete van. Érdemes itthon tervezni, mert a haza nemcsak igényt tart a tudásra, de a támogatáson és a lehetőségeken túl még olyasmit is ad cserébe, amit a világ egyetlen távoli kutatóhelye sem képes: a szülőföld ihletadó erejét.
Honfitársaim nevében is megköszönöm eddigi munkáját! További világraszóló teljesítményre sarkallva bíztatásul Bolyai János szavait ajánlom figyelmébe: „Nincs egyéb dics s érdem, mint az önérzet, s a mások művelődése s boldogsága előmozdítása s emelése tudatából eredő beljutalom.”
Köszönöm, hogy meghallgattak, figyelmük megtisztelő volt számomra.
