Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy buddhista mese szerint, amikor az idők kezdetén Földünk elkészült, az istenségek azon tanakodtak, vajon hová rejtsék el benne a világ erejét. Egyikőjük azt mondta: fogjuk az erőt, és bújtassuk a felszín alá. Egy másik istenség azonban tiltakozott. Nem tehetjük a föld alá – mondta –, mert a kincskereső ember felássa a földet, lehatol a mélybe, és megtalálja ott. Akkor egy másik isten új javaslattal állt elő: rejtsük el a legmagasabb hegy tetején. Nem jó – szólt közbe megint valaki –, a kíváncsi ember előbb-utóbb meg tudja majd mászni a legmagasabb hegycsúcsot, és rátalál ott is. Végül megszólalt a legöregebb és legbölcsebb isten: a világmindenség erejét rejtsük el magában az emberben. Ott bizonyosan nem fogja keresni senki.
Ez a keleti mese a világmindenség erejéről szól, amely ott van mindannyiunkban, és amit a kíváncsi ember olyan gyakran mégsem talál. Még éles szemmel, jó füllel sem.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A magyarországi siketek és nagyothallók közösségeit bátor és bölcs „felfedezők” hozták létre. Akik valamiért nem a hegycsúcsokra, az Északi- sarkra, a Holdra vagy a barlangok és tengerek mélyének megismerésére vágytak, hanem a másik emberben rejtőző erőre voltak kíváncsiak. Akik a minden emberben meglévő világmindenséget, a szeretet képességét, a megismerés vágyát, a jóra való törekvést akarták még jobban megismerni.
Ilyen érzékeny ember, ilyen kíváncsi kutató volt Cházár András, aki hazánkban először alapított iskolát a siketek számára.
Ez a minden szenvedésre érzékeny, minden szükségen örökké segíteni akaró jogász egyszer megfordult a bécsi siketek iskolájában. Itt tapasztalta meg, milyen eredménnyel jár a tanítás. Ha a siketek pontosan azt a szakszerű segítséget kapják, amire szükségük van.
A 18. század szülötte, Cházár András azelőtt még sohasem látott jelbeszédet. Egészen elámult a csodán, amit a megértés útjában álló falak lebontása tárt fel előtte. Boldogan írta le tapasztalatát: „a siketek nem hallván is hallanak, a némák nem beszélvén beszélnek”.
Úgy érezte, a siketeknek meg kell adni minden támogatást, hogy kifejezhessék magukat. Kimunkálják képességüket, kamatoztassák tehetségüket, dolgozzanak, és így teljes életet éljenek.
Nemcsak a tanulás lehetőségét teremtette meg, hanem eszközt is adott a siketek kezébe, hogy saját sorsukat formálhassák. Sorra alakultak a siketek és nagyothallók egyesületei, társaságai.
De még így is több mint egy évszázad kellett ahhoz, hogy 1907-ben az országos szervezet, a SINOSZ megszülethessen. Az azóta eltelt 110 év alatt a SINOSZ tevékenységének köszönhetően egyre több és több akadályt sikerült leküzdeni.
Az Önök szövetsége ma egy erős, 14 ezres tagsággal rendelkező közhasznú szervezet. Érdekvédő munkájuk visszaköszön a társadalmi szemlélet változásaiban, közösen vallott értékrendünkben, cselekedeteinkben. A cél korábban is az volt, hogy Magyarország olyan hely lehessen, ahol a jog és a közösség a fogyatékossággal élő honfitársaink mellett áll.
Jog és közösség: mindkettő egyformán fontos. A törvény ugyanis csak a lehetőségeket teremti meg, mi magunk kellünk hozzá, hogy abból élet, hétköznapi gyakorlat, őszinte elfogadás legyen.
És amire 110 évvel ezelőtt még bátorítani kellett Magyarországot, az ma már önmagunk elé állított mérce. A jelnyelv ma az Alaptörvény védelmében áll. Kósa Ádám barátom személyében pedig siket magyar képviselő dolgozik az Európai Parlamentben.
Hosszú út vezetett idáig.
A mai napon – Cházár András mellett – illő tisztelettel érdemes felidéznünk Mauksch Móricz felvidéki, Varjassy Árpád aradi, Fochs Antal és Frim Antal pesti iskola alapítók emlékét.
Borbély Sándorét, aki kidolgozta a siketnéma oktatás egész Európában híressé vált módszertanát. Török Béláét, aki fül-orr-gégészként új szemléletet honosított meg. Oros Kálmánét, aki először szorgalmazta országos szervezet létrehozását.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy hallássérülteknek szóló honlapon tanulságos mottó olvasható: „A csend szerethető, a jelnyelv megtanulható. Nyiss a világra!”
A csend szerethető. Sokan egyetértenének ezzel a hallók közül! A világ bizony nagyon zajos hellyé vált, egyre nehezebb meghallani benne a mások vagy a magunk gondolatait. Egyre gyakrabban menekülnénk egy kis csendességbe. A szerethető csend azonban egy siket vagy nagyothalló ember számára – azt hiszem – egészen mást jelent.
Cházár András szerint azok járnak a helyes úton, akik embertársaikban magukat nézik, s magukban másokat .
A mai ünnepen ezt a képességet kívánom mindannyiunknak. Hogy lássuk, felismerjük egymásban a hasonlót, és tiszteljük a különbözőt. Hogy emberségben, megértésben méltó társai legyünk egymásnak. Hogy a szívünk legyen mindig nyitott, a szándékunk legyen mindig nemes, támogatásunk pedig mindig megfelelő mértékű ahhoz, hogy az akadályokat együtt leküzdhessük.
SINOSZ, boldog születésnapot!