A második legfontosabb szó ezért számomra a tisztelet szava. Mert fontos tudnunk, és nem lehet eléggé tudatosítanunk egymásban, hogy a sokféleséget mindig csak egyetlen apró különbség választja el a széthúzástól, azaz attól, hogy bármelyik pillanatban terméketlen, ártó, önző, a közösséget indokolatlanul megosztó vagy önpusztító erővé váljék. És ez a különbség nem másban van, mint a tiszteletben vagy annak hiányában. Csakhogy ez az egyetlen leheletnyi különbség egész világokat választ el egymástól.
Meggyőződésem, hogy mi magyarok elsősorban azzal bizonyíthatjuk életrevalóságunkat, ha mindig képesek leszünk, ha lehet, szép szóval, ha kell, kemény érveléssel, de mindig a tisztelet hangjánál maradva megbeszélni közös dolgainkat.
Ebben kitüntetett szerep hárul mindazokra, akik politikusként vállalnak felelősséget akár falujuk, akár városuk vagy épp hazánk boldogulásáért. Nem mindegy, hogy milyen mintát adunk, nem mindegy, milyen értéket közvetítünk.
Tisztelt Honfitársaim! Ma szinte nincs olyan ember, nincs olyan család, nincs olyan közösség, aki ne érezhetné úgy, hogy az elmúlt években, évtizedekben sok méltánytalanság érte, és nehezen gyógyuló sebeket is szerzett. Ez igaz a politika világára is.
Mit tegyünk hát ebben a helyzetben? Én azt javaslom, ne arról szóljon az életünk, miként toroljuk meg a másikon sérelmeinket! Ehelyett szóljon inkább arról, hogyan tegyük helyre kudarcainkat és tévedéseinket.
Őszintén hiszem, hogy Magyarország népe sikerre született. De ahhoz, hogy valóban siker koronázhassa törekvéseinket, néhány dolgot el kell még rendeznünk egymás között, amelyeket eddig elmulasztottunk.
József Attila szép szavával élve, „a múltat be kell vallani”. Végre nekünk is helyre kell tennünk tévedéseinket. Tanulnunk kell kudarcainkból.
Mit is kíván tőlünk ez a feladat? Netalán nagy és emberfeletti erőfeszítéseket? Én azt mondom, semmiképpen. Egyszer az életben álljunk meg egy percre, és kérdezzük meg önmagunktól: vajon hova juthatunk egymás teljesítményének állandó semmibevételével, az igazság relativizálásával, egymás lekicsinylésével, vagy épp a kettős mérce állandó alkalmazásával? Csakis rajtunk áll, milyen sorsot választunk magunknak. Érdemes belátnunk: amit önmagunkról gondolunk, olyan lesz országunk. Mert egy országunk van, mert egy nemzetet alkotunk, egyetlen államalkotó közösség tagjai vagyunk. Lehet eltérő az értékrendünk, lehet eltérő a meggyőződésünk, lehet különböző a hitünk, de a mi hazánk Magyarország.
Nem véletlenül mondta Deák Ferenc, akiben a „haza bölcsét” tiszteli az utókor, hogy „Magyarországot nem uszító gondolatokkal nyugtalanítva, hanem köznapi, hasznos, jólétet gyarapító tettek sorával kell szeretni”. Magyarország köztársasági elnökeként én is ezt javaslom mindenkinek. Mindenkinek, akinek fontos közös boldogulásunk.
