Tisztelt Dalma Asszony! Kedves Családtagok!
Tisztelt Polgármester Urak! Hölgyeim és Uraim!
„Bármi szép a gondolat, hogy nevünk fenn fog maradni az emberek között, van valami ennél boldogítóbb, s ez a meggyőződés, hogy korunknak hasznos polgárai valánk, s helyünket, melyre a végzet állított, betöltve, nehéz munkában, melyben századunk egy jobb jövő után törekszik, mi is részt vevénk” – írta Eötvös József Kölcseyre emlékezve, a költő halálának első évfordulóján. Méltóbb gondolattal aligha kezdhetnénk az egy éve körünkből eltávozott Mádl Ferenc emlékének felidézését.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A mai naptól e tér, ahol a nyári rekkenő hőség ellenére is szép számban – tisztelők és barátok – összegyűltünk, Mádl Ferenc nevét viseli. Az ország más pontjáról ide érkezőkben joggal merülhet fel a kérdés: miért? Miért a tihanyi polgároknak jutott elsőként eszükbe, hogy Mádl Ferenc emlékét ily módon is megörökítsék? Mert szerették őt!
A tihanyiak szerették:
Mádl Ferencet, a tudóst,
Mádl Ferencet, a közéleti szereplőt,
Mádl Ferencet, egy Veszprém megyei pici falu szülöttét.
Sokan érezték maguk közül valónak azt az embert, akit láttak a vasárnapi misén vagy kedvenc teraszán kávézni, beszélgetni, esetleg valamely strand árnyékos fája alatt olvasgatni. Tudták, bárki megszólíthatja, mindig mindegyikükhöz lesz kedves, közvetlen szava.
Ám nemcsak szerették, tisztelték is. Nem pusztán tudományos teljesítménye, vagy közéleti rangja, tisztségei, hanem a belőle áradó méltóság és – ne féljünk a nagy szavaktól – emberi nagyság okán.
Igen, a tihanyiak szerették és tisztelték Mádl Ferencet. És Mádl Ferenc is szerette Tihanyt, és tisztelte a tihanyiakat. Kora diákéveitől kezdődően sok időt töltött itt. Olyan hely volt ez számára, ahol igazán otthon lehetett.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mádl Ferenc egy hagyományait, értékeit évszázadok óta őrző kis bakonyi faluból, Bándról jutott el a szellemi és a közélet legmagasabb csúcsaira. Jutott el és hozott békességet, biztonságot sok-sok magyar ember számára.
A hatgyerekes paraszt-polgári családtól, szüleitől a munka szeretetét, a tudás megbecsülését kapta útravalóul. Szülőfalujától pedig a közösségi értékek és mások teljesítményének tiszteletét. Ezért volt képes mindig közvetlen és kedves maradni, s ezért munkálkodott benne egész életében az alázat a közösség ügyei iránt.
