Jöttek tarkán, XIV. Lajos, Jeanette d’Arc és egy agyonvert kecskeméti juhászbojtár. Az asszonyok pedig sikongattak, borzongtak és jegyezték a betűket.

Erre aztán nekem is eszembe jutott a sárkány mondása (nini, szinte igaz kezd lenni) és eszembe jutott a témám, hogy az irodalom és politika miért távolodott el egymástól s mikor kerül ismét össze? Kértem a hölgyeket, hogy kérdezzük meg Deák Ferenctől.

Deák állításuk szerint megjelent s az első kérdésre, miért távolodott el a politika és irodalom egymástól, a következő sorrendben szaladgálta be a forintos a betűket:

– Mert nincs együtt az egész nemzet.

A második kérdésre (mikor kerül ismét össze) világosan jelent meg a felelet:

– Mikor az egész nemzet együtt lesz.

– Hogy érti ezt? – vetettem fel suttogva.

Mire ismét megindult a vándorló pénzdarab, oly sebesen, amint a finom ujjbőr alatt lüktető női vér hajtotta, és legott papírra volt vetve a bővebb magyarázat:

– Mikor a száműzöttek mind visszatérnek.

Mosolyogtunk magunk közt, akik ott férfiak voltunk. Együgyűség! Hiszen a száműzöttek mind itthon vannak már. Az utolsó is hazakerült halva.

A forintos magától verte ki a feleletet:

– Még két száműzött van.

– Kik azok? – kérdeztük.

Lomhán, tétovázva kúszott most a lélekhez jutott ezüstkarika, a fele útról visszatért, átment a balszögletbe, onnan ismét vitte a rátapadó női ujjakat a jobbszögletbe, mintha tétováznék, végre aztán vágtatva nyargalt egyenesen az »E« betűnek, onnan a »gy« betűt érintette meg, egyszer csak ott volt a frappáns két sor:

– Az egyik a magyar lélek az irodalomból, – a másik az idealizmus a politikából.

Összenéztünk csendesen, megdöbbenve. Lehetséges-e, hogy Deák szólt? Ki hisz a csodákban? De csakugyan nem térhetne-e vissza az a két száműzött? Ki nem hisz a jövőben?