A „magyar” szó hangulati jelentésén és a hozzáfűződő egzotikumon túlmenőleg keressük azokat a megkülönböztető jegyeket, melyek a külföld szemében a magyar embert mint személy szerint ismert tulajdonságok egységét jellemzik.

Hangsúlyoznunk kell, hogy az egyes magyar emberből elvont kép – s ez minden más nációra is vonatkozik – elsősorban a viselkedés képét jelenti. Érzelmi, erkölcsi és értelmi tulajdonságok csak a viselkedési formákon keresztül rögzítődnek meg, s egy nemzet egész erkölcsi és szellemi struktúrájáról nem kaphat a külföld pusztán az egyes embereken keresztül képet, csak akkor, ha az egyes emberben megnyilvánuló vonások az erkölcsi, politikai, szellemi kultúra objektív jelenségeiben és teljesítményeiben is megerősítést nyernek. Az egyes emberről szóló kép tehát önmagában elsősorban a viselkedési kultúra képe lesz.

Ebben a vonatkozásban különbséget kell tennünk egyrészt a magyar arisztokratáról vagy a vele egyenlő külső lehetőségekkel és viselkedési kultúrával rendelkező arisztokratikus magyar alakjáról élő kép, másrészt a középosztálybeli átlagos magyarról élő kép között.

A személy szerint ismert magyar arisztokratát a külföld szemében nem jellemzik élesen megkülönböztethető és elhatárolt „magyar” vonások. Természetesen nem gondolunk most arra a benyomásra, amit a nálunk járt külföldi, pl. Keyserling1 kaphat a magyar arisztokrácia egészéről mint társadalmi osztályról, amely kép nem nélkülözi a speciális magyar vonásokat. Azonban a külföldön ismert magyar arisztokrata már osztályának nemzetközibb jellegénél fogva sem viseli magán magyar voltának azokat az élesen kirajzolt előnyös vagy hátrányos színeit, amelyeket a többi magyarok mutatnak.

Ezzel szemben igenis jellemzi, éspedig előnyösen jellemzi a magyar arisztokratát az, hogy viselkedési kultúrájában, létezésének esztétikájában és társadalmi helyzetének tartásában az európai arisztokráciák első garnitúrájába tartozik. Hiányzik belőle a kelet-európai arisztokráciák arisztokratikus máz alatti félbarbársága, a dél-európai arisztokráciák társadalmi tartásban való lazasága. A magyar arisztokrata a mai külföld számára teljességgel európai viselkedést, határozott és esztétikus társadalmi tartást jelent.

Úgy lehetne mondanunk, hogy sokkal előnyösebb kép él róla a külföldön, mint idehaza. Ebben természetesen része van annak, hogy ez a kép külföldön is többé-kevésbé arisztokratikus körökben alakul ki; része van annak, hogy a külföldet járók rendesen az értékesebb elemekből kerülnek ki. De hogy a magyar arisztokrata Magyarországon sokkal inkább ismerődik gőgösnek és zárkózottnak, mint külföldön, annak a kialakulásában a döntő momentum hazai eredetű. Éspedig nem más, mint a viselkedési kultúra Nyugat-Európában meglevő egységének és egyetemességének a teljes hiánya idehaza, amiről a továbbiakban még lesz szó. Nálunk a különböző társadalmi osztályok viselkedési módja nemcsak fejlettségében, kidolgozottságban és finomságokban különbözik, hanem emberideáljában és elemi formáiban alapvetően eltér egymástól, márpedig az úgynevezett „gőgös elzárkózás” mindig és mindenütt nemcsak magasabbrendűség-érzésből, hanem a viselkedési kultúra terén fennálló különbözőségből és idegenségből ered. Természetesen egészen más lapra tartozik, hogy a magyar társadalom egészségtelen túltagolódásában az arisztokráciának magának is része van.

Az átlagos középosztálybeli magyarról szintén elsősorban nem értelmi vagy erkölcsi tulajdonságai, hanem viselkedése alapján alkot képet a külföld. Ez a kép távolról sem olyan egységes, mint a magyar arisztokratáé, de végeredményben inkább előnyös, mint hátrányos. Általában egyrészt szeretetreméltóság, szellemesség és jó kedély, másrészt bizonyos külsőségesség és a megbízhatatlanságig menő pontatlanság azok, melyeket jellemző vonásként kifelé mutatunk. A magyar viselkedési kultúrának osztályok szerinti éles különbözőségei miatt azonban a külföldi gyakran nehezen igazodik ki, mikor pl. „magyar”-ként lát egymás mellett szokatlan, de érdekes magatartásbeli finomságokat és ordító „közép-európai”-ságot.

Jellemzi végül föllépésünket az, hogy – belsőleg is hangsúlyozottan, külsőleg is észrevehetően – külön állást foglalunk a „külfölddel” és a külföldivel szemben, akár odakünn állunk a külföld színe elé, akár idehaza rohanjuk meg szeretetreméltóságunkkal az itt járó külföldieket.

A magyarság, mint európai politikai egység, a külföld számára két dologról ismeretes: az egyik a magyar revíziós mozgalom, a másik a magyar politikai konzervativizmus.