Tisztelt Elnök Urak, Miniszter Úr, Hölgyeim és Uraim, tisztelt Világkongresszus!
Mit jelent a rokonság? Azt, hogy nem vagyunk egyedül. Azt, hogy vannak, akikkel közös múltunk, közös jelenünk, közös jövendőnk van. Azt, hogy vannak, akikért önmagunkon túl is felelősséggel tartozunk.
A nyelvrokonság is ilyen. Azt jelenti, hogy nekünk, finnugor népeknek közös gyökereink vannak. Bár ez a közös gyökérzet csak nehezen rekonstruálható, tehetséges tudósok, nyelvészek, régészek, néprajzkutatók százainak hála, a történelem ködéből lassan-lassan mégiscsak sikerül sok mindent láthatóvá tenni az egykori ősnyelv és őshaza körvonalaiból.
Több évszázad fáradhatatlan kutatómunkája fekszik ebben. Mi, akik a Finnugor Népek VI. Világkongresszusán ma itt összegyűltünk, főhajtással tartozunk azért a teljesítményért, amit az előttünk járt nemzedékek tudósai elértek ezen a területen. Magyarország köztársasági elnökeként magam is kötelességemnek tartom, hogy elismerésemet fejezzem ki nemcsak a nagy elődöknek, hanem Önöknek is, akik e munka folytatását, a finnugrisztika fejlesztését, hagyományaink, nyelveink ápolását tekintik hivatásuknak.
Tisztelt Kongresszus!
A közös nyelv nemcsak adomány. Lehetőség is. Lehetőség arra, hogy általa őrizzük meg önazonosságunkat, általa fejlesszük kultúránkat. És arra is, hogy általa jobban megérthessük és megismerhessük egymást és önmagunkat. Legalábbis mi magyarok, ezeréves államalkotó nemzetből európai kultúraalkotó nemzetté válva, mindig is így tekintettünk nyelvünkre.
Voltak idők, amikor szabadságküzdelmeink középpontjába azt a célt állítottuk, hogy hitünk és államéletünk nyelve lehessen az a nyelv, amelyet népünk beszél ősidők óta. Volt idő, amikor a nyelvújítás ügye a kor legjelentősebb szellemi mozgalmává vált Magyarországon, mint történt ez a felvilágosodás évtizedeiben. Miként Elias Lönnrot első Kalevala gyűjteményének megjelenése is meghatározóvá vált a modern finn irodalmi nyelv kialakulásában.
És volt, hogy politikai nemzetté válásunk megtestesítőjévé, programadó gondolatává lett mindaz, amit Széchenyi István egyetlen mondatba sűrítve így fogalmazott meg: „Az egészséges nemzetiségnek pedig egy fő kísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet is él…”
