Tisztelt Corvin-lánc várományosok, Miniszterelnök Úr, Házelnök úr, kedves meghívott vendégeink!
Bizonyára Önök is számtalanszor feltették a kérdést: vajon mi mozgatja világunkat? Mi szervezi jövőnket? Mi az a láthatatlan erő, ami a legnehezebb helyzetekben is mindig felfelé, az ég felé vezeti tekintetünket?
Aligha lehet hivatásom megválaszolni e kérdéseket. Ám ha mégis egyetlen szóba kellene tömörítenem, hogy mit is gondolok erről, ez a szó a megértés lenne. Igen, a megértésről, a megértés vágyáról van szó, amely végigkíséri életünket. Ez tesz nyitottá bennünket egymás és a világ iránt. Ez sarkall bennünket mindig új és új teljesítményekre. Egymás megértéséhez pedig, épp úgy, mint világunk megértéséhez, önmagunk megértésén át vezet az út.
Arisztotelész azt mondja erről, hogy „aki helyes felismerésekre vágyik, annak előbb helyénvaló kételyeket kell támasztania”. Ez önmagunkkal szemben is így van. Például az abban való kételkedés képességében, hogy hol van saját teljesítőképességünk határa? Biztos vagyok benne, hogy ezt az alkotó kételyt Önök, a Corvin-lánc mai kitüntetettjei is jól ismerik. S abban is biztos vagyok, hogy épp ez, a megismerés vágya és a kétkedés képessége segítette Önöket ahhoz, hogy kimagasló teljesítményt nyújtsanak a művészet, a tudomány és a hitélet területén.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Marton Éva, Bor Zsolt, Jelenits István, Kocsis Zoltán és Vizi E. Szilveszter!
Önök nemzetünk azon kiválóságai, akik évtizedek munkájával szolgáltak rá a Corvin-lánc nyújtotta elismerésre. Ebben az elismerésben egy közösség teljesítmény előtti főhajtása és tisztelete jut kifejezésre. Ezt a közösséget Magyarország polgárai alkotják, s velük együtt mindazok, akik a magyar nemzethez tartozónak vallják magukat, éljenek bár a Kárpát-medencében, vagy bármely más táján a világnak.
Mi, magyarok sok mindent éltünk át történelmünk során. Politikai nemzetként létélményünkké vált a folytonos újrakezdés kényszere, a kontinuitás hiánya. Valljuk be, az elmúlt 50, 100 vagy épp 1000 esztendőben egyetlen dolog biztosított társadalmi értelemben vett folytonosságot Magyarország életében, méghozzá kultúránk folytonossága. Nyelvünk, művészetünk, tudományunk, hitéletünk, kulturális emlékezetünk kontinuitása. Más szóval: hitünk, lelkierőnk, gondolataink és szabadságvágyunk. Nekünk, magyaroknak mindenekelőtt ez jelenti a folytonosságot, amiből erőt meríthetünk múltunk megértéséhez, jelenünk és jövőnk formálásához.
Ebben a munkában az Önök teljesítménye és személyes példája kétszeresen is sokat jelent számunkra. Mindazzal, amit létrehoztak, önmagukon túl hazánknak, nemzetünknek, minden magyarnak rangot, dicsőséget szereztek. Azzal, hogy a mai naptól Önöket a Corvin-lánc testület tagjaiként köszöntjük, ez a teljesítmény ismertetik el.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mátyás király szerint, akit igazságosként őrzött meg nemzeti emlékezetünk, az isteni szolgálatra bármilyen idő alkalmas, és mindaz, amit a haza érdekében tesz az ember, nem egyéb, mint Isten szolgálata.
Hiszem, hogy mindaz, amit Önök a zene nyelvének megértéséért, a lézerfizika megértéséért, az agy működésének megértéséért, vagy épp a hit és az irodalom dolgaiban való eligazodásért tettek, nem más, mint az ember, a haza és az Isten szolgálata, amelyre csakugyan bármilyen idő alkalmas.
Munkájukra, sikereikre, hitükre a jövőben is szükségünk van. Számítunk Önökre. Ezt fejezi ki a Corvin-lánc, melyet átadni Önöknek megtiszteltetést jelent a számomra.
(Szerkesztett változat.)