Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Főtitkár Úr! Hölgyeim és Uraim!
Magyarországon létezik egy mondás: a remény hal meg utoljára.
Sokadik alkalommal, s az ENSZ keretében sem először tesszük fel egy konferencián a kérdést: hogyan kerülhetjük el a fenyegető vízválságot, hogyan tudjuk megakadályozni az ember okozta klímaváltozást?
Válaszok, elemzések, politikai deklarációk az elmúlt években szép számmal születtek. De előrébb jutottunk-e?
Párizsban elfogadtuk a klímacélokat. Egyetértettünk a szén-dioxid-kibocsátás jelentős csökkentésében, de ma távolabb vagyunk a közös céloktól, mint 2015-ben, a megállapodás pillanatában.
Ugyanabban az évben fogadtuk el a vízzel kapcsolatos fenntarthatósági célokat is. Ma mégis joggal tehetjük fel a kérdéseket: kevesebb ma az aszályos terület? Eredményesebben védekezünk a nagy árvizekkel szemben? Kevésbé szennyezettek folyóink, tavaink, tengereink?
Ráadásul új feladatok tornyosulnak előttünk. Vegyünk néhány példát!
Új gazdasági számításokra van szükségünk, hogy beruházásaink klímára és vizeinkre gyakorolt hatásait is lássuk. A vízválság megelőzésére integrált adatbázisokat kell építenünk. Lokális, regionális és globális adatokra van szükségünk, legyen szó árvízi előrejelzésről, aszály-előrejelzésről, vagy a vízszennyezés helyéről, módjáról, mértékéről és annak hatásairól. Pontos számításokat kell végeznünk a várható kár mértéke és a megelőzésre fordítandó összegek tekintetében.
Tennivalónk van bőven. A feladatok számát és nagyságát szemlélve az előttünk álló évek jelmondata már inkább így hangzik: cselekedj globálisan, cselekedj lokálisan!