Az újévi köszöntők hagyományosan értékelik az elmúlt évet; és várakozásokat, reményeket fogalmaznak meg az előttünk álló esztendőre.
Én ezúttal egy olyan kérdésről szeretnék szólni, amely mindannyiunk életét alapjaiban határozza meg, éljünk a világ bármely szegletében. Ez pedig a klímaváltozás. Miért?
A 2019-edik esztendő udvarias kopogtatás helyett néhány újabb – riasztó – hírrel rúgta ránk az ajtót. Havanna óvárosát elöntötte a tenger, a cunami után heves esőzés sújtja Indonéziát, brutális hőhullám Ausztráliában,rekord méretűre csökkent a jégtakaró az Északi-sarkon és Grönlandon, már a korábban stabilnak látszó Antarktiszon is jelentős a jégolvadás.
Ezek az események – figyelembe véve, hogy az elmúlt években is volt belőlük bőven – Barabási-Albert László – a Bostonban tanító erdélyi magyar tudós – bölcsességét juttatták eszembe, aki azt mondta, hogy a legbecsesebb nem megújuló erőforrásunk az idő .
Mázsás súlyú kérdések nehezednek ránk. A megválaszolásukhoz, megoldásukhoz szükséges idő azonban vészesen fogy. Csupán néhány a kérdések közül: mit kezdünk a felgyorsulóban lévő klímaváltozással? Fogadkozásaink ellenére ugyanis a tavalyi évben is nőtt az üvegházhatású gázok kibocsátása.
Párizs óta több mint három év telt el. Akkor mindannyian abban bíztunk, hogy a munkát a párizsi lelkesedéssel visszük tovább. Tudtuk, hogy számos részletszabályt kell még kidolgoznunk, s az idő előrehaladtával az is világossá vált, hogy a vállalásainkat (ambíciószintünket) növelnünk kell ahhoz, hogy a klímakatasztrófát elkerüljük.
Ehhez képest az elmúlt évek tárgyalásai (Marrákes, Bonn, Bangkok) sovány eredményt hoztak. Katowicéről is jó hírként legfeljebb annyi mondható el, hogy a Párizsi Megállapodás összeomlását elkerültük. A kudarc ugyan egyik esetben sem a rendezvényeknek otthont adó házigazdák felelőssége, de hogy ma távolabb vagyunk a két fokos céltól, mint három éve Párizsban voltunk, az bizonyos.
Ugyan van már szabálykönyvünk ahhoz, hogy 2021-ben megkezdődhessen a Párizsi Megállapodás végrehajtása, de nincs elég bátorságunk, hogy az elszabaduló klímaváltozás megállításához szükséges döntéseket meghozzuk.
Albert Einstein mondta: A problémáinkat nem tudjuk megoldani ugyanazon gondolkodás mentén, mint amivel létrehoztuk őket.
Einsteinnek igaza van. Korábbi gondolkodásmódunkkal sem a népességrobbanás, sem a termőföldpusztulás, sem a biodiverzitás hanyatlásának problémáját nem fogjuk megoldani. Mint ahogy a társadalmi, szociális, egészségügyi, gazdasági gondjainkat szaporító vízválságét sem.
Mit jelent ez köznapi nyelvre lefordítva? Azt, hogy az az út, amit az utóbbi 200 évben követtünk – mai 7,6 milliárdos, és nemsokára 9 milliárdosra bővülő népesség mellett – már több környezeti és társadalmi adósságot halmoz fel, mint amennyi értéket teremt. Másrészt azt, hogy az igazi tét valójában nem a légkör állapota, hanem társadalmaink jövője, az emberi civilizáció jövője.
Ma a legfontosabb, hogy megváltoztassuk szemléletmódunkat. Nem elég tudni, hogy mi számít értéknek a társadalmaink jóléte és túlélése szempontjából. Látnunk kell azt is, hogy cselekedeteink miként gyarapítják vagy apasztják társadalmaink fenntartható jólétének és túlélésének esélyeit.
A világ sajnos nem áll nyerésre – ahogy ezt a pár perccel ezelőtti gyors körkép is mutatta. Tudjuk, hogy a mai problémáink többségét mi magunk hoztuk létre. Ki mástól várhatnánk hát a megoldást?
Minden országban bőven lesz tennivaló, hogy 2019 a fordulat éve lehessen. Ne szalasszuk el ezt az esélyt!
És most Önök, tisztelt Nagykövet Hölgyek és Urak, joggal tehetnék fel a kérdést: van-e remény?
Igen, van. A technológiai tudásnak javarészt a birtokában vagyunk. Az átalakulás-átalakítás költsége ugyan óriási, de ma még nem akkora, hogy ne tudnánk azt előteremteni. Az együttműködés nemzetközi feltételei is adottak. Most már csak bátorság kell, hogy a jövőnket szolgáló döntéseket meghozzuk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Készülve az újabb szeptemberi ENSZ-klímacsúcsra, tartsuk emlékezetünkben Colin Powell egykori amerikai külügyminiszter szavait, aki azt mondta: Egy álom nem varázslat révén válik valósággá; sok verejték, elhatározás és kemény munka kell hozzá.